+ Tudósítás

Az emberiség legnagyobb űrberuházására készül Kína

Az erőmű napelemei öt-hat négyzetkilométeren terülnének el az űrben, vagyis tizenkétszer akkorák lennének, mint a pekingi Tienanmen-tér. Kína Holdbázis építését is tervezi.

Hatalmas, napelemes erőművet építene Kína az űrben – ez lenne az emberiség  eddigi legnagyobb Földön kívüli beruházása, írta a Zsenmin Zsipao központi napilap keddi számában. A létesítményt egy úgynevezett geoszinkron pályán, 36 ezer kilométerre a Földtől állítanák működésbe.

Az erőmű komoly mértékben hozzájárulhatna a kelet-ázsiai ország energiaszűkének enyhítéséhez, segítene a károsanyag-kibocsátás visszaszorításában és a hagyományos tüzelőanyagok okozta szmog felszámolásában

– idézi a lap a Kínai Tudományos Akadémia kutatóit.

A szakértők szerint van esély arra, hogy egy ekkora objektum éjszaka szabad szemmel is látható lenne, ez esetben leginkább egy világító csillagra hasonlítana.

ISS_crew_ISS_2009

A Nemzetközi Űrállomás 17 éves

A pontos tervek még nem készültek el, így nem lehet tudni még azt sem, hogy a napelemek egy síkban lesznek elhelyezve vagy tányérformát öltenének. Az űrbeli erőmű terve a kínai űrprogram hosszú távú célkitűzéseinek között szerepel, ezt megelőzően a kelet-ázsiai ország  egy űrállomás felépítését határozta el az évtized végéig.

Jövőre, 2016-ban debütál Kína második űrlaboratóriuma, a Tienkung-2, amely a Tienkung-1-et váltja, és annál jóval fejlettebb változat. A soron következő holdmisszióra, a Chang’o-5 2017-ben kerül sor, amelyet 2018-ban a Chang’o-6 expedíciója követi majd, űrhajóst csak ez után küldenének az égitestre.

Holdbázis építését is tervezi Kína, egyelőre részletek és pontos dátum közlése nélkül –

írja a Zsenmin Zsipao.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top