Békés Zoltán: A kultúra nem csak hab a tortán

Van olyan ember az üzleti világban, akinek nemcsak a pénz fontos. Aki minőséget ad ki a kezéből. Aki támogatja a kultúrát. Békés Zoltán, a MrSale Öltönyüzlet vezetője egészen más szempontból közelíti meg az üzletet, mint a legtöbb társa.

Üzletember vagy, és támogatod a kultúrát; a DRÓT folyóiratot, a JAKkendő díjat. Nem jellemző, hogy egy üzletembert érdekelje a kultúra, az irodalom. Hogy kezdődtek törekvéseid a kultúra támogatására?

Nem tudom, mások hogy vannak vele, engem érdekel az irodalom és a kultúra.

Úgy érzem, az irodalom és a kultúra az egész társadalmat befolyásolja, nemcsak hab a tortán, hanem lényegi elem. Ha ez nem működik, akkor az egész társadalom sokkal rosszabbul megy.

Szerencsére abban a helyzetben vagyok, hogy meg tudom tenni, hogy a cégem támogasson kulturális kezdeményezéseket.

Az irodalmi és kulturális élet elég tág. Hogyan választod ki, hogy mit szeretnél támogatni?

Sok tudatosság nem volt benne, amibe éppen belebotlottam; régóta érdekelt a kortárs irodalom is, nagyon izgalmas dolgokat találtam. A JAKkendő díj úgy kezdődött, hogy egyszer hallottam egy Grecsó-interjút a rádióban, ő mesélt arról, hogy gyakorlatilag megszűntek azok az állami források, amelyekből első szerzős könyveket ki lehetne adni, a kiadók meg nem foglalkoznak ezzel, mert üzleti alapon értelmetlen egy ismeretlen szerző első könyvét kiadni. Megkerestem akkor, hogy valamilyen formában tudnék-e segíteni, ő irányított át a József Attila Körhöz, s ebből lett a JAKkendő díj. Ez azért is jó, mert egy szakértő gárda választja ki a fiatal írók műveiből, hogy mit adjanak ki. Az elsőből, Szil Ágnes Tangramjából alig pár száz fogyott, pedig nagyon jó szöveg, míg Mán-Várhegyi Réka Boldogtalanság az Auróra-telepen című művéből már nyereség is volt. Most jön a harmadik, ami szintén jó lesz szerintem, mert jól olvasható, populáris szöveg, nem kell úgy gyűrni, mint a Tangramot, ami egy jóval nehezebb szöveg.

Az irodalom ezek szerint nincsen marketingelve?

Igen, ezt azért lehetne sokkal jobban csinálni. Mondjuk egy József Attila Körnek ehhez nincsen infrastruktúrája: van egy titkár, aki az egyetlen fizetett alkalmazott, és neki sem ez a fő dolga.

Sok helyen az a szemlélet, hogy valamilyen támogatásból megjelentetünk egy könyvet, aztán majd eladunk belőle száz darabot, ötvenet szétoszt a szerző, és ennyi. A JAKkendő díjnak ez is az egyik célja, hogy kirángassa akár a JAK-ot is ebből a szemléletből, hiszen úgy nem lehet eladni semmit, hogy eleve lehetetlennek gondoljuk.

Mindig felmerülnek jó ötletek, de nincs kapacitás, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy nincs pénz, mert ha lenne egy ember, akinek az értékesítés a dolga, akkor más lehetne a helyzet. Sok pénzt lehet nyerni különböző dolgokra, például a nyári JAK-táborra; bár beszálltunk a legutóbbiba, mert az államtól kevesebbet kaptak.

De ahol pályázati pénzek vannak, ott elsorvad az a képesség, hogy piacról éljenek meg.

Én általában, és a gazdasági életben is ártalmasnak gondolom a pályázatot, a sok EU-s és nem EU-s pénzt. Mindez arra viszi a cégeket, hogy a pályázással foglalkozzanak, ahelyett, hogy a terméküket, szolgáltatásaikat fejlesztenék, és értékesítenék a piacon.

Ráadásul az a támogatási rendszer, ami ma van, eltorzítja a piaci rendszert, mert megváltoztatja a versenyfeltételeket: az egyik cég kap támogatást, a másik nem. Ez a kulturális dolgokban is megjelenik, leginkább azért, mert eszükbe sem jut az embereknek, hogy el kéne adni a könyvet, hanem akkor jelentetik meg, ha a teljes költséget valaki kifizeti; és örülnek, ha véletlenül eladnak néhány darabot. Aztán vannak a piaci alapon gondolkodó kiadók, akik azt adják ki, ami garantáltan eladható, és nem foglalkoznak azzal a szerzővel, akinek még nincsen kötete. Szerintem az lenne a normális felállás, hogy egy kiadó próbálkozik: azt mondja, igen, ez egy jó szerző, elolvastuk, baromi jól ír, ki kéne adni a könyvét és marketingelni. Persze lehet, hogy bukta lesz, hogy minden ötödik működik csak, de akkor is. Ezt azonban ma nem vállalják a kiadók.

A támogatásban, amit a MrSale ad a JAKkendő díjra, az a koncepció, hogy a díj megálljon a saját lábán. Nem az van, hogy minden évben bele kelljen tolni pénzt, és ezzel végtelenítve a hiányt. Hanem adott volt egy egyszeri összeg az elinduláshoz, és ezzel együtt az a fő cél, hogy bebizonyítsuk, piaci alapon is tud működni a díjazás rendszere.

Ez a pénz most három évre biztosan elég, Mán-Várhegyi Réka könyve miatt plusz bevétel is keletkezett. Az a cél, hogy mindig legyen annyi bevétel a JAKkendő-díjas könyvekből, hogy tovább tudjon menni. Szerintem, általában a világban nem olyan különleges, hogy egy üzletember támogatja a kultúrát, talán csak nálunk nem olyan közkeletű. Talán azzal, hogy az emberek pályáznak a kultúrára, úgy vannak vele, hogy akkor ez meg van oldva, nem kell vele tovább foglalkozni.

Mi hajt, honnan merítesz energiát ahhoz a sok mindenhez, amit csinálsz?

Ami motivál, az a társadalmi hasznosság gondolata. A buddhizmuson keresztül jött be nálam ez a gondolat, ők azt mondják, hogy jó dolog, hogy az ember dolgozik, fenntartja magát, kereskedik és profitot termel, de akkor igazán jó az egész, ha nem az az elsődleges cél, hogy te minél többet keress, hanem hogy az a tevékenység, amit végzel, hasznos legyen a társadalomnak. Végül is erről szól ez a fajta kapitalizmus, hogy elméletileg előállnak azok a javak, amikre szüksége van a társadalomnak. A kapitalizmusban lévő mechanizmusok is elvileg ezt hozzák létre: van étel, fűtés, vannak könyvek.

Én azt igyekszem szem előtt tartani, hogy amit csinálunk, az jó legyen másoknak; hogy ne verjük át az embereket, és nem adunk szar árut.

Egyedül nálunk van az országban száz százalékos visszafizetési garancia időkorlát nélkül. Ezt többek között azért vezettük be, mert ezzel magunkra kényszerítettük, hogy a jót kell eladni. Zárójelben megjegyzem, ez olyan szemlélet, amitől sokkal több lesz a profit. A kettő nem üti egymást, csak olykor rossz a sorrend: úgy lehetne sok profitot termelni, hogy nem a profit a legfontosabb, hanem az, hogy minőséget adjunk. Hosszú távon sokkal jövedelmezőbb ez a szemlélet.

Ezen kívül a kíváncsiság is hajt, meg az elégedetlenség. Nem vagyok elégedett azzal, amilyen az élet Magyarországon. Szeretném, hogy jobb hely legyen ez az ország, és ha van lehetőségem tenni érte, akkor teszek.

Nehezen viselem azt a gondolatot, hogy teljesen kilátástalan helyzetben vannak emberek milliói, mélyszegénységben és tudatlanságban. Azt remélem, hogy a támogatásunk is hozzájárul ennek javításához. Valaki meg is fogalmazta, hogy a valóságban csak az létezhet, amit meg tudunk fogalmazni, előbb gondolati szinten kell létezzen. És csak azt tudjuk megfogalmazni, amire a nyelvünk képes. A nyelvet tehát művelni kell, és ennek az irodalom a terepe.

Fontos, hogy megszülessenek azok a művek, amelyek alkalmassá tesznek arra, hogy gondolkodjunk.