+ Zene

24 órán át fog szólni Bach orgonamuzsikája

Bach

Péntek estétől szombat estig 24 órán át Johann Sebastian Bach orgonamuzsikája szól a Művészetek Palotájában a német komponista születésének 330. évfordulója alkalmából.

Fassang László orgonaművész, a Müpa orgonakoncertjeinek – köztük a mostani „Bach-virrasztásnak” – a szerkesztője elmondta:

A 14 koncerten Bach teljes szólóorgonára írt életművét bemutatják, ami egyedülálló vállalkozás a koncerttermi gyakorlatban, egyúttal az idén tízéves Müpa fennállásának eddigi leghosszabb koncertfolyama.

Megjegyezte, hogy a 14-es szám – az ütemszámokban és más módon is – különleges szerepet tölt be Bach életművében, hiszen a Bach név betűi ábécében elfoglalt sorszámának összege (2+1+3+8) pont ezt a számot adja ki.

Azok a ciklusok, amelyeket Bach egy gyűjteményben hagyott ránk, így a legfontosabbak, az Orgelbüchlein, a Triószonáták, a Neumeister-korálok, a Lipcsei korálok és a Clavierübung 3. kötete egyben hangzanak el egy-egy koncerten. Michel Bouvard a nyitóhangversenyre olyan darabokat válogatott össze, amelyekre a francia zenei hagyomány hatott, Lorenzo Ghielmi pedig olyan átiratokat mutat be, amelyeket Bach olasz szerzők, például Vivaldi darabjai alapján készített.

– magyarázta Fassang László. Kitért arra is, hogy a több generáció képviselteti magát az előadók között, három, sőt négy nemzedéken átívelő tanár-diák láncolatot is felfedezhetünk.

A záró koncerten a Clavierübung 3. kötetét játszó Christoph Bossertnek tanítványa volt a Neumeister-korálokat előadó Szabó Balázs, akinek viszont a kicsik között fellépő Szedmák Eszter a növendéke. De egy még hosszabb sort is kaphatunk: Michel Bouvard az én mesterem volt Párizsban, az Orgelbüchleint játszó Tóka Ágostont én tanítottam a Zeneakadémián, ő pedig a 13 éves Palkovics Mária oktatója.

– sorolta Fassang László. Az ifjú tehetségek szombat délelőtt lépnek fel Bach Nyolc kis prelúdium és fúgájával és más műveivel.

Talán mindenki ezzel a sorozattal kezdi az orgonatanulmányait, a gyerekek tehát azt a művet fogják eljátszani, amelyet életükben először megtanultak. Fantasztikus lehetőség, hogy ilyen fiatalon felléphetnek a Müpa színpadán, egyúttal üzenet is, hogy érdemes ezzel a hangszerrel foglalkozni, hiszen nagy gazdagság rejlik benne, amelyet még mindig nem aknáztunk ki teljesen.

Fassang László szerint a Bach24-sorozaton minden korosztály megtalálhatja a neki tetsző napszakot: a nagyszülők például elhozhatják unokáikat a szombat délelőtti koncertre, a fiatalok éjjel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán babzsákokon heverészve hallgathatják a zenét, élvezhetik a különleges fényfestést és kipróbálhatják, melyik helyről legjobb a hangzás.

A rossz alvókat is várjuk, akik hajnalban nem tudnak mit kezdeni az idejükkel.

– jegyezte meg, hozzátéve: olyan alkalomról van szó, amelyről nem lehet elkésni. A vendégek felfrissülhetnek a folyamatosan nyitva tartó, háttérzeneként Bach-feldolgozásokat játszó Bach-Caféban, a nap folyamán betekinthetnek egy orgonaépítő műhely kulisszatitkaiba, és mindenki vehet egy ingyenes orgonaleckét is a Zeneakadémia hallgatóinak köszönhetően, akik 10 és 16 óra között „ügyeletet tartanak” a Müpa első emeleti előcsarnokában. A belépők változatosak, egy-egy hangversenyre is lehet jegyet venni, de napszakokra (Bach Nacht és Bach Tag), és természetesen a teljes 24 órára is váltható bérlet (Bach24).

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem 2006-ban felavatott orgonája az utóbbi hét évtizedben épített legnagyobb hangversenytermi orgona Európában. A 92 regiszterrel, 5 manuállal és 6804 síppal megszólaló hatalmas instrumentumhoz a pódiumra kitolható mobil játszóasztal csatlakozik, amelyet gyakorta választanak a fellépő művészek, hiszen segítségével közvetlenebb kapcsolatba kerülhetnek a közönséggel – olvasható a Müpa beharangozójában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top