+ Tudomány

Élő tudósítás a napfogyatkozásról

napfogyatkozás

A március 20-i részleges napfogyatkozás jó idő esetén hazánkból is látható lesz, ennek megfigyelésére a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) bemutatót szervez.

A március 20-i részleges napfogyatkozás jó idő esetén hazánkból is látható lesz, ennek megfigyelésére a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) bemutatót szervez.

A parkolóból szakemberek által kezelt, speciális napszűrőkkel felszerelt teleszkópokon keresztül biztonságosan követhető lesz a jelenség, és napfoltokat, esetleg napkitöréseket is láthatnak mindazok, akik ellátogatnak a rendezvényre pénteken 9 és 13 óra között – közölte az MTA hétfőn az MTI-vel.

A jelenség Budapesten délelőtt 9.39-kor kezdődik és 11.59-ig tart, csúcspontja a fővárosban 10.48-kor következik be, amikor a Hold majdnem 60 százalékban eltakarja a Napot. Más magyarországi településen ehhez képest legfeljebb néhány perces eltérések lesznek. Sötét ekkor sem lesz, azonban a napfény mennyisége észrevehetően csökkenni fog. A jelenség megfigyeléséhez feltétlenül szükség van védőfelszerelés használatára, erre a speciális napfogyatkozás-néző szemüveg alkalmas, amelyet a szervezők a helyszínen biztosítanak, vagy a Magyar Csillagászati Egyesületen keresztül szerezhetnek be az érdeklődők.

A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy távcsővel vagy a fényképezőgép keresőjén keresztül soha nem szabad a Napba nézni. Az intézmény nagytermében két csillagászati ismeretterjesztő előadást és egy élő tudósítást is megtekinthetnek az érdeklődők. Az élő tudósítás a Feröer-szigetekről történik, amely a teljes napfogyatkozás sávjába esik. Az előadások ingyenesek, azonban a férőhelyek korlátozott száma miatt regisztráció szükséges az MTA  oldalán. A tudósítás és az előadások rossz idő esetén sem maradnak el.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top