+ Interjú

Soha nem akartam megújítani a magyar irodalmat – interjú a legidősebb pályakezdő költővel

Mészáros

Mészáros Sámuel korábban különböző irodalmi társaságoknál és antológiákban publikált, de nem kapkodta el: nyolcvanegy évesen kezdte a verselést.

A 2014-es Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg Mészáros Sámuel első kötete, az Elfojtott szó. A költő tavaly 85 esztendős volt, és ha ez az információ nem lenne már önmagában is elég különleges, a kötet további érdekessége, hogy a szerző tudta nélkül került piacra. A könyv kapható a legnagyobb üzletekben, az Alexandrában, a Libriben, az Ulpiusnál.

Mészáros

Mészáros Sámuel korábban különböző lapokban és antológiákban publikált, de nem kapkodta el: nyolcvanegy évesen kezdte a verselést. Eleinte csak unokája, az újságíróként tevékenykedő, amúgy szemtelenül fiatal Mészáros Márton biztatta – nem kis részben neki köszönhető, hogy nagyapja kilépett a nyilvánosság elé. A szerzővel többek között arról is beszélgettünk, miért éppen most szánta rá magát az írásra.

Felesége betegségének, majd halálának hatására kezdett el verseket írni. Amikor az első versek megszülettek, gondolt-e arra, hogy megmutassa ezeket valakinek, publikálja, illetve kötetben jelentesse meg, vagy kezdetben inkább csak magának írta őket, hogy feldolgozza a traumát?

Ha őszinte akarok lenni, még az sem merült fel a fejemben az első vers után, hogy bárkinek is megmutassam azt az egy gondolatsoromat, amelyet végül rímekbe, versalakba szedtem. Az irodalom szerelmesének, az újságíróként dolgozó unokámnak, Mártonnak vannak nagy érdemei abban, hogy nyilvánosságra kerültek a versek. Egy idő után már csak azért írtam, mert az unokám ösztönzött. Tagja lettem egy időre egy irodalmi társaságnak, ott jelentek meg az első verseim. Van egy internetes elérhetősége is ennek a csoportnak, és kiderült, hogy a verseimet a számítógépes olvasók is szeretik. Ez nagyon fontos visszajelzés volt nekem.

Hogy érzi most, a versek megírása és a kötet megjelenése után: feldolgozható a hiány, szeretteink elvesztése az írás segítségével?

Lehetetlenség feldolgozni, ha az ember elveszti a feleségét. Ha meghalok, nem azért fogok meghalni, mert szívbeteg vagyok, vagy mert rosszak az izületeim, porckopásom van, hanem azért, mert felemészt a fájdalom. A kérdés nyilván arra vonatkozik, hogy könnyít-e a bánaton az írás, arra pedig azt tudom felelni: sokat segít. Talán, ha fiatalabb lennék, vagy ha sok ember lenne körülöttem, hamarabb dolgoznám fel a gyászt.

Átélte a második világháborút és az 56-os forradalmat, sorkatonai szolgálatot teljesített, játszott kézilabda- és futballcsapatban, dolgozott boltban és gépgyárban, volt diszpécser és anyagbeszerző. Korábban nem gondolt arra, hogy megírja az élményeit?

Tudja, soha nem foglalkoztatott az írás. Mindig is jól elvoltam a magam kis életével: fiatalon a sport és a lányok varázsoltak el, elvoltam a munkámmal a Diósgyőri Gépgyárban, amit nagyon szerettem, mert sok utazással járt, az utóbbi évtizedeket pedig a nyugdíjas élet töltötte ki. Csodálatos feleségem volt, Klárika mindenkinek segített, akinek tudott – az emberek imádták is őt. Mindenkit óvott, féltett, de a saját egészségére nem ügyelt eléggé. Ha nem mondott volna le olyan sok orvosi beutalót, biztosan diagnosztizálhattak volna nála valami agyérbetegséget és megelőzhető lett volna az agyvérzés. Mostanában viszont sokat gondolok arra, hogy megírjam az életrajzomat, egyszer neki is ültünk az unokámmal, de nem tudom, mi lesz belőle.

Mészáros

1929-ben született többek között Kányádi Sándor vagy Kertész Imre, csak hogy két nevet említsek az Ön korosztályába tartozó írók, költők közül. Ők már pályafutásuk vége felé járnak, Ön még csak most kezdte. Találkozott-e fiatalabb korábban kortárs szerzők munkásságával? Kiket olvas/olvasott szívesen, kik hatnak/hatottak az Önre?

Sajnos voltak hosszú évtizedek, amikor szinte egyáltalán nem olvastam semmit a napilapokon és a televíziós műsorújságon kívül. A Magyar Klasszikusok könyvsorozatot nagyon szerettem: Móricz Zsigmond, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza szinte összes művét olvastam. Mivel verseket írok, elsősorban az lehet érdekes, hogy milyen költők hatottak rám. Az egyik legnagyobb kedvencem Petőfi Sándor, de Arany János, Csokonai Vitéz Mihály, Ady Endre, József Attila is nagy hatással volt rám. Kortársnak mondható szerzők közül legutóbb Nemere István történelmi munkáit, Szabó Magda Az ajtó című regényét, vagy éppenséggel Lakatos Menyhért Füstös képek című, cigányokról szóló könyvét olvastam, de az elmúlt öt év költői antológiái közül több is megvan. Legutóbb Pilinszky verseiből válogatott nekem az unokám, nagyon élveztem őket, sokat most először olvastam.

A versek rímesek, de sok helyen szabálytalanok, kötetlen formájúak. Hangvételük személyes és őszinte. Mennyit dolgozik egy-egy vers megírásával? Segít-e Önnek valaki utólag a versek szerkesztésében?

Számomra soha nem volt szándék, hogy megújítsam a magyar irodalmat, nem is lennék képes rá, hiszen nem volt részem formális képzésben. Először ihletet kell kapnom valahonnan, aztán egy kis cetlire összegyűjtöm a gondolataimat, majd rímeket, érdekes ötleteket keresek. Gyakran a versformában leírt alkotást is javítgatom, de átírni nem szoktam őket, csak finomítok rajtuk. Általában az adott verset egy nap alatt megírom. Konkrétan a szerkesztésben nem segít senki, viszont az első verseskötetemet, az Elfojtott szót az unokám szerkesztette könyvvé.

Min dolgozik mostanában? Nem foglalkoztatja a prózaírás?

Vannak versforgácsaim, azokkal próbálok valamit kezdeni. Elmúltam nyolcvanöt éves, nem tudom, van-e értelme, hogy tovább írjak. Öt-hat új versem van a tavalyi kötetmegjelenésem óta, de egyre kevesebbről tudok egyre kevesebbet írni. A prózaírás csak önéletrajzi keretek között érdekel, de arra nem látok sok esélyt. Az én életemben már biztosan nem jelenik meg az élettörténetem, de helyén van ez így is.

Különböző történelmi korok tanújaként és a kortárs közeg „kívülállójaként” hogy látja a mai magyar irodalom, illetve általában a magyar kultúra helyzetét?

Azt látom az újságcikkek, rádióbeszélgetés alapján, hogy létezik elismert magyar irodalom, ami persze olyan, amilyen, de az olvasó nem igazán becsüli meg. Általánosságban a kultúrával sincsen baj, inkább a kultúrátlansággal és annak tévés, újságos népszerűsítésével. Amikor én voltam fiatal, nem a televíziós műsorok iskolázatlan „sztárjai”, hanem Babits politikai felszólalásai, vagy az Aranycsapat sikere volt a téma.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Pálinkó

    2015-02-02 - 14:36

    Tetszik, hogy van egy nyolcvanéves öreg bácsi, akit annyira megvisel a feleség elvesztés,e, hogy írásba temetkezik. Nagyon szép emberi oldala van a történetének. Sajnos csak A merengő versét találtam meg az interneten, az kiváló! Bárcsak sikeres lenne, és hallanánk legalább annyit róla, mint Varró Dánielről és az ő gyermekverseiről.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top