+ Zene

Visszatér a Gorillaz

Visszatér a Gorillaz

A nem mindennapi felállásban zenélő Gorillaz volt a kétezres évek egyik legsikeresebb zenekara, első lemezük Gorillaz címmel több, mint hétmillió példányban kelt el világszerte.

„Igen, a Gorillaz visszatér.” – jelentette be Jame Hewlett a napokban az Instagramon, a Guardian információi szerint.

Az 1998-ban alakult virtuális zenekar alapítója és rajzolója azután tette közzé a hírt, miután pénteken két új rajzot jelentetett meg a zenekar kitalált tagjairól, Murdocról és Noodleról. A bejelentés nem érhette teljesen váratlanul a szemfülesebb Gorillaz-hívőket. A zenekar társalapítója, Damon Albarn már tavaly áprilisban azt nyilatkozta az NME-nek, hogy lassan kigyűlik egy Gorillaz-lemeznyi zeneanyag, így egy újabb album gondolata nem teljesen kizárt.

A nem mindennapi felállásban zenélő Gorillaz volt a kétezres évek egyik legsikeresebb zenekara, első lemezük (Gorillaz címmel) több, mint hétmillió példányban kelt el világszerte – ezzel bekerülve a Guinness Rekordok Könyvébe is, mint a „világ legnépszerűbb virtuális zenekara”. Az említett Murdocon és Noodle-on túl a banda további három fiktív tagot számlál: Russel Hobbs dobost, Cyborg Noodle gitárost, valamint Stuart ‘2D’ Tusspot névre hallgató billentyűs-énekest.

https://www.youtube.com/watch?v=LoQYw49saqc

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top