Bagi Iván: Az én igazságom, ahogy valóban történt

Csak szeretet legyen! Ez a címe Bagi Iván most megjelent könyvének, az alcíme meg az, hogy Életem igaz története. Valóban, végletekig őszinte könyvről van szó, könnyed stílusban, naplószerűen ír nehéz gyerekkorról, karrierről, barátságról, szerelemről. A szerzővel beszélgettem.

Mi az apropója, hogy harmincnyolc évesen önéletrajzot írtál?

Egyrészt az, hogy maradtak bennem feldolgozatlan gyerekkori traumák, sok olyan dolog, ami a mai napig hat a viselkedésemre, gondolkodásomra, és a mentalitásomra. Azt gondoltam, hogy keresek egy szakembert, hogy jobban, könnyebben tudjam élni az életemet.Mindig úgy éreztem, sőt, biztos voltam benne, hogy a gondolkodásommal van a baj. Nem volt előttem sajnos férfi minta, gyökértelen voltam, talajtalan. Nagyon sokat segített a naplóírás. Úgy éreztem, hogy az életem felénél nem árt, ha bizonyos dolgokat rendbe rakok, elengedek. Nem az a fontos, hogy a bulvársajtó mit gondol, mert úgyis a profit érdekében fogják megjelentetni a cikkeket. Csak az a baj, hogy a termék emberi életekből építkezik. Nem nekik szeretném rendbe rakni, hanem a közönségem érdemel annyit, hogy ha már ilyen sok hülyeséget olvashattak rólam, akkor hadd tudják meg az én igazságomat is ahogy valóban történt. Ami összegzése az életem eddigi részének. Ha legalább még ennyit élek, írok majd egy másik könyvet hetven éves koromban. De az csak a halálom után jelenhet meg. Amíg az ember életben van, nagyon sok mindenre tekintettel kell lennie. A Csak szeretet legyen című önéletrajzi könyvemben tiszta őszinteséggel írom le életem legféltettebb titkait. Amikor magamról írok, akkor mindig olthatatlan igény van bennem, hogy minél őszintébben nyilvánuljak meg.

És valóban segített a könyv a feldolgozásban?

Igen. Nyilván a feldolgozás még tart, de szerintem nagyon sok mindenben segített már a könyv. A környezetem visszajelzései is ezt igazolják. “Iván, te megnyugodtál“ – szokták nekem mondani a barátaim mostanában. Bízom benne, hogy a kötet recept lehet azon emberek számára, akik rossz körülmények között élnek, és nem érti meg őket a világ.

Azt olvashatjuk a könyvben, hogy nem volt túl nagy szerencséd a pszichológusokkal, mi az ami segített az írás mellett?

Nagyon nehéz kérdés, beszélhetnék akár a hitem fontosságáról is. Nem járok semmilyen szektába, gyülekezetbe. Talán annak a belátása segített, hogy nem vagyok hibátlan, az ember hülyeségeket követ el. És a többi ember sem az. Általában úgy álltam hozzá emberekhez, hogy az elején nagyon túlmisztifikáltam a személyiségüket, túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítottam nekik. Lehet is, hiszen minden ember értékes és megismételhetetlen. De aztán, ha csalódtam, mert nagyon rózsaszínben láttam a barátjelöltet, akkor később nagyon rossznak láttam. Kicsit árnyaltabban, nyugodtabban kell látni. Még mindig úgy gondolom, és sokszor éreztem azt életem során, hogy át kell strukturálnom a gondolkodásomat. Érdekes volna tudni, hogy azon kívül, hogy nehéz volt a gyerekkorom, honnan jöttek korábban ezek az apró személyiségzavarok vagy identitásproblémák. Utóbbit még értem, de nehezen sikerült beilleszkedni és elsajátítani azokat a viselkedésmintákat, amiket az akinek volt gyerekszobája normálisnak nevez. Mindezt tetézi, hogy a média világa nagyon kemény világ. Mindenkinek javaslom, aki rosszul érzi magát a bőrében, hogy hagyja a dolgokat ülepedni, és önmagával is foglalkozzon, hogy ne vegyen mindent a szívére. Mindenki hülye és következetlen. Valószínűleg van az énemben egy olyan rész, ami logikát meg következetességet szeretne, egyfajta biztonságot. Ezért is szeretem, hogy írok, mert nekem a szépirodalom lenne a legizgalmasabb terep, de ez talán a közönséget nem annyira érdekli.

Gondolod, hogy nem?

Vagy nem sikerült megtalálnom a saját hangomat még, fogalmam nincs. Az eladási statisztikákat tekintve az olvasók a bulvár könyvekre fogékonyak, és nem a míves szavakkal íródott kötetekre. Persze tisztelet a kivételnek. Tavasszal meg fog jelenni egy szépirodalmi kötet az eddigi írásaimból, rettenetesen sok munka volt vele, majd meglátjuk. Jó lenne valamiféle áttörés az írás terén.

Mennyi idő alatt íródott a mostani könyv?

Egy nyár alatt. Érdekes, hogy általában nagyon gyorsan szoktam megírni a könyveimet, ez legalább két és fél hónapig készült. Az első változatot átírtam, sokat beszélgettünk a szerkesztővel, hogy nem biztos hogy jó, ha túlságosan míves, választékos a nyelvezete, törekedjek arra, hogy minél találóbb, velősebb, tömörebb legyek. Ilyen elvek mentén kellett újragondolni.

Olvastam róla, hogy tervezel vele egy felolvasókörutat.

Inkább író-olvasó találkozót. Nem tudom, hogy mennyire tudnám felolvasni, sosem szerettem ha a szerző olvassa a könyvét. De jó lenne, ha beszélgetnénk róla, és egy színész felolvasna belőle.

Volt benne egy nagyon érdekes mondat, hogy embernek lenni nehéz, csak Istennek sikerült.

Kedves ismerősöm, Dobronay László szerepel a Csillogás című filmben, ahol halálközeli élményekről számolnak be. Volt egy komoly balesete, úgy kellett újra összerakni. Nem tudom mennyi ideig volt a klinikai halál állapotában, érdekes, hogy nem mindenkire van ez a tapasztalat olyan nagy hatással. Amit ott látott, attól megnyugodott, és ő szokta mondani ezt. Szerintem igaz, Isten ezért is érti meg az embert, mert nagyon nehéz önellentmondásban élni. Megvan bennünk a végtelen meg az örök értékek iránti vágy, de közben a kicsinyesség is. Azért Istennek sikerült, mert leküldte a fiát, aki képes volt maradéktalanul önfeláldozóan viselkedni. Sajnos az a baj, hogy az ember elég önző tud lenni. Többek között erről is írok a könyvemben.

Mennyire jutott eszedbe, hogy ezzel a könyvvel valamiféle példát fogsz mutatni?

Biztos vagyok benne, hogy aki elolvassa a könyvet, elgondolkodik az eddigi életén. Egyrészt felteszi magában a kérdést, hogy biztosan haragot kell tartanunk? Vagy könnyebb lenne a problémáinkat, sértettségeinket megbeszélni a másik emberrel? Ha a könyv hatása akár csak egy ember életét is meg tudja változtatni, akkor már megérte megírni életem igaz történetét.

Mennyire érzed erősnek a hitedet?

Az igény nagyon erős, de probléma, hogy sokszor önzőségből. Ha rossz környéken megyek, imádkozom az országért. Lehet, hogy sokszor azért imádkozunk a szeretteinkért, hogy ne legyen velük semmi baj, hogy ne kelljen stresszelni miattuk. Jó lenne ellenségeinkért is imádkozni, ha vannak. Ebben sajnos önző vagyok. Talán a hit a túléléshez kell, jó volna kiterjeszteni és elmélyíteni. Nem tökéletes, és nem önzetlen, biztos vannak benne ilyen tényezők is, de lehetne sokkal erősebb. A világ gondját nem tudjuk magunkra venni, de valahol el kell kezdeni még akkor is, ha az emberben van egy vágy, hogy körülötte legyenek rendben a dolgok. Csak tényleg nagyon fárasztó, nem a hit, hanem az önmagunkkal szemben támasztott kötelezettségek.

Feltettél egy nagyon érdekes kérdést a könyvben, hogy lehetséges-e a valódi, teljes elfogadás. Mit gondolsz?

Igen, még itt a Földön is. Ahogy írja Radnóti Gyarmati Fanninak, hogy „megjártam érted én a lélek hosszát”, meg kell szenvedni. Az ember előbb-utóbb ráérez, hogy ha valakit meg akar tartani, akár a párját, akkor teljes egészében el kell fogadni a hibáival együtt. Senki nem tisztán jó vagy rossz. Az emberek többsége nem tudatosan és készakarva gonosz és rossz szándékú, szerintem 1% ha ilyen lehet, valószínűleg azért, mert mélyre jutott lelkileg. Ezért is fontos az elfogadás. Általában azokat nehéz elfogadnom, akik évtizedek óta önzőek és nagyon egoisták. Nem látják, mennyi fájdalmat okoznak, nem érdekli őket mások sorsa. Közben viszont elvárják, hogy mindenki számára fontos legyen az ő életük. Ezt nehéz tolerálni. Én is sokszor hülye vagyok, és megbántottam embereket. Ahogy a könyvemben is írom, ha valaki megszégyenített, akkor én azzal vágtam vissza neki, hogy levettem a figuráját, és kiparodizáltam. Mivel erre ő nem volt felkészülve és meglepetésszerűen hatott rá ezen képességem, alul maradt velem szemben. Gyakorlatilag kijelenthetem, hogy a paródia mentette meg az életemet. Próbálok egy kicsit bölcsebb is lenni a jövőre nézve, és csak azt tudom zárszóként mindenkinek üzenni karácsony közeledtével: “Csak szeretet legyen!”

(Csata Judit fotográfiái a Librarius és a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok közötti együttműködés keretében készültek.)