+ Képzőművészet

A fiatal Mona Lisa, képen

mona lisa

Az alkotás egy svájci bank páncéltermében töltötte az elmúlt négy évtizedet és egy 2012 szeptemberében tartott genfi sajtótájékoztató nyomán került a figyelem középpontjába.

Szingapúrban láthatja először a nagyközönség Leonardo da Vinci „korai Mona Lisáját”, amelyet tíz évvel a párizsi Louvre-ban őrzött, világhírű változat megszületése előtt festett az itáliai mester – írja a hirado.hu.

Az Earlier Mona Lisa (A korai Mona Lisa) című tárlatot a főváros régi parlamenti épületéből kialakított kulturális helyszínen nézhetik meg az érdeklődők. A „korai” alkotáson – hivatalos nevén Isleworth Mona Lisa – látható nő arca ugyanazokat a jellegzetességeket mutatja, mint a későbbi, csak az első képen a nő jóval fiatalabb.

Giorgio Vasari, Leonardo korai életrajzírója szerint a mester 1503-ban kezdte megfesteni a korai Mona Lisát, ám „befejezetlenül hagyta” az alkotást. 1778-ban egy nemesember vásárolta meg a festményt, majd egy egész évszázad eltelt, mire 1913-ban Hugh Blaker brit műgyűjtő felfedezte az alkotást a nemesember családjának házában, és isleworthi stúdiójába vitte.

Az alkotás egy svájci bank páncéltermében töltötte az elmúlt négy évtizedet és egy 2012 szeptemberében tartott genfi sajtótájékoztató nyomán került a figyelem középpontjába.

Nyilvánosságra kerülését követően heves vita bontakozott ki a szakemberek között a festmény eredetiségéről. A zürichi Svájci Szövetségi Technológiai Intézet munkatársai tavaly szénizotópos kormeghatározás révén megerősítették, hogy az alkotás valóban Leonardo keze munkája.

A szingapúri kiállítás látogatói interaktív művészettörténeti utazáson vehetnek részt: a festmény megtekintése előtt megismerkedhetnek az itáliai reneszánsszal és az eredetiségvizsgálati eljárás részleteivel. A december 16. és február 11. között látogatható kiállítás következő állomása Kína lesz, majd a tárlatot a világ más részeibe is elviszik.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top