+ Irodalom

Nem adnak túl a Kerouac regényét ihlető levélen

Nem adnak túl a Kerouac regényét ihlető levélen

Az irodalomtörténet legnagyobb veszteségeként számon tartott levél kalandos utat járt be, majd több évtized után nem régiben előkerült. Dúlnak a hagyatéki harcok.

Meghatározatlan időre elhalasztották a Jack Kerouac Úton című regényét inspiráló levél december 17-ére kitűzött árverését, mert a kultikus szerző hagyatékának gondozói bejelentették igényüket a 60 év után előkerült episztolára.

A tizennyolc oldalnyi, 16 ezer szavas gondolatáradatot Neal Cassady író vetette papírra 1950-ben. A Jack Kerouacnak címzett, elveszett irományt az irodalomtörténet egyik legnagyobb veszteségeként tartották számon. Kerouac is úgy tudta, hogy a levél eltűnt, aki annak idején így fogalmazott:

Ez volt a legnagyszerűbb írás, amelyet valaha láttam, jobb volt, mint bárkié Amerikában, vagy legalábbis elég jó ahhoz, hogy Melville, Twain, Dreiser, Wolfe és még mit tudom én ki, forogjon a sírjában.

Kerouac a levél elolvasása után vetette papírra a beatmozgalom kultuszkönyvévé vált Úton korai vázlatát.

A közelmúltban kiderült, hogy a levél nem semmisült meg, hanem Allen Ginsberghez került, ő pedig megpróbált kiadót találni neki, ezért elküldte a San Franciscó-i Golden Goose Presshez, ott azonban ki sem nyitották a borítékot. A később megszűnt kiadó archívumának felszámolásakor találta meg egy gyűjtő. Halála után a hagyatékát rendező lánya, Jean Spinosa bukkant rá.

Nem adnak túl a Kerouac regényét ihlető levélen

Az árverést szervező Profiles in History aukciósház szóvivője szerdán közölte, hogy az aukciót bizonytalan időre elhalasztották. A szóvivő nem kommentálta azt a fejleményt, hogy a Kerouac-hagyaték egy ügyvédje kijelentette: szerintük a levél a hagyaték tulajdona.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top