+ Film

A BBC dokumentumfilmje kiverte a biztosítékot – videó

bbc

A BBC közölte: a dokumentumfilm nem tagadja a tuszik elleni népirtást, és segíthet az ország és a régió tragikus történetének jobb megértésében.

A BBC elleni intézkedéseket követeltek az afrikai főváros utcáin a csatornának a ruandai népirtásról szóló dokumentumfilmje miatt.

Már a harmadik volt a tegnapi tüntetés Kigaliban azóta, hogy a BBC2-n október 1-jén bemutatták a dokumentumfilmet. Túlélők szerint az alkotás elferdíti a tuszi népcsoport elleni népirtással kapcsolatos tényeket, és azt sejteti, hogy az 1994-es genocídiumban meghalt több mint 800 ezer ruandai közül sokan hutuk lehettek. A tuszi áldozatok számát ugyanakkor csak 200 ezer körülire, tehát a hivatalos számnál nagyságrendekkel alacsonyabbra tették.

Nagy vihart kavart a This World: Rwanda’s Untold Story című dokumentumfilm ruandai kormányzati tisztviselők, szakértők és diákok körében. A törvényhozás már el is fogadott egy határozatot a BBC kinyarwanda nyelvű adásának betiltásáról – a kinyarwanda Ruanda hivatalos nyelve.
Tegnap több mint négyezren tüntettek Ruandában, és köztük volt, aki úgy vélte, hogy a BBC műsora tagadta a népirtást, ami pedig bűncselekmény az országban. Az is felháborította a tüntetőket, ahogy Paul Kagame elnököt ábrázolták a dokumentumfilmben, azt sugallva, hogy érintett volt elődje gépének lelövésében. Nagyon sokan meghaltak volna, ha nincs az elnök – hangoztatták a tüntetők.
A BBC közölte: a dokumentumfilm nem tagadja a tuszik elleni népirtást, és segíthet az ország és a régió tragikus történetének jobb megértésében.
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top