+ művészet & politika

Még több pénzt kap jövőre az MMA

mma

Kiderült, hogy mekkora támogatást kapnak a különböző kulturális szervezetek a következő évben.

A Magyar Művészeti Akadémia és a Balassi Intézet támogatása, valamint a települési önkormányzatok kulturális feladataira juttatott összeg is nőne jövőre a költségvetési törvény csütörtökön benyújtott tervezete szerint, a Nemzeti Kulturális Alap esetében ugyanakkor az ideinél egy milliárd forinttal kevesebbel számol a tervezet.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az idei 4,53 milliárd után jövőre 5,27 milliárd forintos állami támogatással gazdálkodhat, saját bevétel nem szerepel a tervezetben. Köztestületi feladataira az MMA 2,36 milliárd, a titkárság igazgatására 1,52 milliárd, a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetre 174 millió, míg a Nemzeti Szalon programjaira 80 millió forintot költhet.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) működésének központi támogatása 47,84 milliárd forint lesz, ehhez a tervezet 16,53 milliárdos saját bevétellel számol. A támogatási összeg mintegy 1,2 milliárd forinttal kevesebb az ideinél, nagyjából annyival, amennyivel kevesebbet az MTA Bölcsészet- és Társadalomtudományok Házának létrehozására előirányoz a tervezet: míg idén 3,6 milliárd jutott erre, jövőre 2,4 milliárdot szánnak a beruházásra. Az MTA kutatóintézeteire és -központjaira 14,2 milliárd, a titkárság igazgatására, tiszteletdíjakra és köztestületi feladatokra 8,38 milliárd, a támogatott kutatóhelyekre 2,69 milliárd, az MTA könyvtárára 548 millió, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia működésére pedig 12 millió forint jut.

A Nemzeti Kulturális Alapnál az idei 10,75 milliárddal szemben jövőre 9,7 milliárd forintos bevételt és 8,9 milliárdos kiadást várnak. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatására – akárcsak idén – 5,1 milliárd forintot irányoz elő a költségvetés.

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet a Miniszterelnökség költségvetéséből 443 millió forint támogatásban részesül, ugyanakkora összegben, mint 2014-ben. A Nemzeti Örökség Intézete, akárcsak idén, 318 millió forint költségvetési támogatásra számíthat.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezetében a Balassi Intézet 2015-re előirányzott támogatása 4,43 milliárd forint, szemben az idei 4,16 milliárd forinttal.

Az idén létrehozott Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpontot 839 millió forinttal támogatja a központi költségvetés, míg az ugyancsak frissen alakult Magyar Nyelvstratégiai Intézet 133 millió forintra számíthat.

A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ költségvetési támogatása 880 millió forintot tesz ki jövőre. További sorokon 1,74 milliárd forintot szánnak örökségvédelmi feladatokra, 198 millió forintot a világörökségi törvényből adódó feladatok ellátására, 33 millió forintot a nemzeti emlékhelyekkel kapcsolatos feladatok ellátására, 8 millió forintot a határon túli műemlék-felújítási programra. A Nemzeti Sírkerthez és Emlékhelyekhez kapcsolódó kiadásokra 75 millió forint állami támogatás jut.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetében a PPP-programok keretében 11,58 milliárd forint hozzájárulást szán a kormány a Művészetek Palotájának működtetésére.

Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetében a 2015. évi milánói világkiállítás magyar pavilonjának megvalósításával kapcsolatos kiadásokra 1 milliárd forintot irányoznak elő (a részvételhez kapcsolódó feladatokra 704 millió forintot tartalmaz az Emberi Erőforrások Minisztériumának fejezete). A Rubik-kocka motívuma és gondolatisága által ihletett kiállítási központ létrehozásával kapcsolatos kiadásokra 600 millió forintot rendel a büdzsé tervezete.

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány részére 58 millió, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány részére 220 millió forint támogatást irányoztak elő. A holokauszt-emlékévvel kapcsolatos kiemelt projektek támogatására 4,44 milliárd forint szerepel a büdzsében.

A Bocuse d’Or szakácsverseny 2016. évi európai döntőjét 302 millió forinttal támogatja a jövő évi költségvetésből, a Nagykovácsi Kastélypark Komplexum fejlesztésére 1,4 milliárd forintot szán a kormány.
Gazdasági társaságok részére 414 millió forintot biztosítanak kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatására.

A Földművelésügyi Minisztérium fejezetében 430,9 millió forintot irányoznak elő közművelődési intézmények támogatására, 359 millió forintot pedig a hungarikumok és a nemzeti értéktár megőrzésének, népszerűsítésének támogatására.

A települési önkormányzatok kulturális feladatainak ellátását – az idei 29,26 milliárd után – 2015-ben 30,48 milliárd forinttal támogatja a központi költségvetés. A könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása 17,85 milliárdról 19,16 milliárd forintra nő, ebből a megyei hatókörű múzeumok feladatainak támogatására 2,6 milliárd, míg a megyei könyvtárakra 2,85 milliárd forint jut.

Budapest 680 milliós múzeumi, könyvtári és közművelődési támogatásban részesül, és ugyanennyire rúg majd a fővárosi kerületek közművelődési támogatása is.

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadóművészeti szervezetek támogatása csekély mértékben, 11,34 milliárdról 11,32 milliárd forintra csökken. Az öt nemzeti minősítésű vidéki színház összesen 2,49 milliárd, további 39 fővárosi és vidéki színház összesen 6,96 milliárd forint állami támogatásban részesül.
A költségvetés jövőre 123 millió forinttal támogatja a települési önkormányzatok fenntartásában lévő táncművészeti és 1,74 milliárddal a zeneművészeti szervezeteket.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fejezetében összesen további mintegy 38,3 milliárd forint szerepel kulturális célokra.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top