+ művészet & politika

Elvesztette kiemelt minősítését a Bárka Színház

bárka színház

A kiemelt minősítésű előadóművészeti szervezetek listáján egyetlen újoncként a Pécsi Harmadik Színház szerepel.

Több ponton módosult a minősített előadóművészeti szervezetek köre az Emberi Erőforrások Minisztériumának csütörtökön kiadott, 2015. január 1-jén hatályba lépő rendelete szerint. A Szent Efrém Férfikar, az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus, valamint a Bárka Színház elvesztette kiemelt minősítését, míg a Pécsi Harmadik Színház bekerült a kiemelt szervezetek közé.

Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar művészeti vezetője elmondta, hogy a kórust anyagilag rendkívül súlyosan érinti a döntés, hiszen így elesnek mintegy 8 millió forint állami támogatástól. A kiemelt státusz elvesztésének hátterében az áll, hogy az együttes nem főállásban foglalkoztatja művészeit, ami pedig feltétele lenne a listán maradásnak.

Bubnó Tamás hangsúlyozta: nem vitatják a döntés jogosságát, de úgy érzik, az együttes továbbra is rászolgál az állami támogatásra, ezért méltányos lenne annak pótlása más forrásból; utóbbira a szaktárcától ígéretet is kaptak.

A nemrég Magyar Örökség Díjjal és Budapest Márka címmel kitüntetett együttes művészeti vezetője jelezte azt is, hogy a folyó évad fellépéseit a támogatással kalkulálva tervezték – eddig mindössze egy indiai turnét mondtak le óvatosságból -, ezért elengedhetetlen lenne a források pótlása.

Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus vezetője szintén azzal magyarázta a kiemelt minősítés elvesztését, hogy nem tudják státuszba venni művészeiket. Ez a többnyire projekt-alapon működő régizenei együtteseknél egyébként természetes helyzet – tette hozzá.

A művészeti vezető elmondása szerint különféle pályázati forrásokból próbálják majd pótolni a kieső összeget, hozzátéve, hogy reményeik szerint a futó évad összes tervezett előadását meg tudják tartani. Mint megjegyezte, sajnos hozzá vannak már szokva a finanszírozás bizonytalanságához.

A jelenleg nehéz helyzetben lévő Bárka Színház, amelynek átadás-átvétele – a Józsefvárosi Önkormányzattól állami tulajdonba kerülése – 2012 márciusa óta húzódik, szintén elvesztette kiemelt minősítését. A költségvetési törvény csütörtökön benyújtott tervezetében ugyanakkor 178,9 millió forintot irányoznak elő a teátrum támogatására a Miniszterelnökség fejezetében szereplő külön soron.

Ugyancsak kikerült a kiemelt minősítésű szervezetek köréből a Concerto Budapest volt fenntartója, a Zenei Alapítvány, ez azonban technikai jellegű változás.

A kiemelt minősítésű előadóművészeti szervezetek listáján egyetlen újoncként a Pécsi Harmadik Színház szerepel. Az elsősorban kortárs darabokat játszó teátrum a 2014/2015-ös évadban huszonnégy produkcióval, köztük három saját bemutatóval várja a közönséget. Pécs város közgyűlése szeptember végén újabb öt évre Vincze Jánost nevezte ki a színház igazgatójának.

A nemzeti minősítésű előadóművészeti szervezetek körében nem volt változás. Az egyetlen módosítás, hogy a Budapesti Operettszínházat az állami fenntartású szervezetek közé sorolták, míg korábban a magyar állammal közszolgáltatási szerződést kötött szervezetek között szerepelt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top