+ Ajánló

Az MTI is beszámol a Tudósok ténykedéséről!

Sokszor éri az a vád az MTI-t, hogy sajátos szempontok szerint válogat a hírek között. Most meg kell védenünk őket…

Az események között dúskálva nem is számítottunk arra, hogy a Magyar Távirati Iroda figyelmet szentel a Tudósok zenekarnak. Most mégis ez történt, s ha nem Chomsky előző bejegyzésben említett tíz pontját látjuk az eset mögött, akkor felette örvendezünk. (Mi itt adtunk hírt ugyanerről.)
Annyira örülünk, hogy változtatás (szerkesztés) nélkül bemásoljuk a hírt!

Tudósok: új lemez az abszurd jegyében

    Budapest, 2014. október 25., szombat (MTI) – Az abszurd helyzetek hatják át a Tudósok zenekar új stúdióalbumát. A drMáriás által vezetett népszerű dzsessz-avantgárd-punkrock formáció az Éljen a Petőfi Rádió! című anyagot október 29-én mutatja be a fővárosi A38 hajón.

 

    „A Tudósok a magyar underground legpatinásabb ékköve, amely csaknem három évtizedes fennállása során számtalanszor újult meg érintve, átalakítva, hasznosítva, újraértelmezve a punk, a dzsessz, a funk, a pop, a dadaista színház, a költészeti performansz, a fekete színház és egyéb műfajokat, felállásban a duótól a nagyzenekarig” – szerepel az A38 ajánlójában.

    Az 1986-ban a Vajdaságban alakult és hosszú éveken át trióban játszott Tudósokhoz 2012-ben csatlakozott Tövisházi Ambrus, az Amorf Ördögök és az Erik Sumo Band egykori, a Péterfy Bori & Love Band jelenlegi vezetője, billentyűs, elektronikai felelős, producer.

    „Az undergroundból, a dzsesszből, az art-rockból fakadó Tudósok-attitűdöt, amiben a ritmusszekció, Endrei Dávid basszusgitáros és Jeli Gergely dobos a funkot és a drum & basst képviseli, én a költői szövegeket, fúvósként az improvizációt, Ambrus nagyon jól egészíti ki sajátos zenei világával, kicsit poposabb rálátásával” – mondta korábban drMáriás az MTI-nek.

    Az új felállásban a tavaly megjelent A legszebb szerelmes dalok volt az első lemez. Az Éljen a Petőfi Rádió! című új anyagon az éneklő, alt szaxofonon és trombitán játszó frontember a pénz, a szerelem, a horror, az emberi butaság történeteit meséli el, feltűnik egy koncerten Hitler és Sztálin, de hallhatunk sztorit a spenótfőzelékké változtatott férfiről és szerepel egy „önmeghatározó” dal is, amelyből kiderül, hogy minden zene közül a Tudósoké a legjobb. A zene pedig hol funkos, hol punkos, hol dzsesszes, de mindenképpen kísérleti.

    A Tudósoknak Budapest mellett Londonban, Moszkvában és Ljubljanában is kiadták egy-egy lemezét, felléptek például a New York-i Knitting Factoryban, az amszterdami Paradisóban, a moszkvai Domban, a berlini Supamollyban, a londoni Bull’n’Gate-ben, a párizsi Instants Chavirésben a ljubljanai Cankarjev Domban is.

    A csapat története a festőként és íróként is alkotó drMáriás Nem élhetek Milosevic nélkül című, 2011-ben megjelent kötetében olvasható. A Tudósok előtt október 29-én az A38 hajón a szentendrei Ricsárdgír együttes melegít be.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top