+ Film

Láttad már a világ első melegfilmjét? Most megnézheted!

hirschfeld

Csoda, hogy fennmaradt, mert Hirschfeld 1919-ben készült filmjét a nácik megsemmisítették, de az egyik kópia túlélte a Harmadik Birodalmat.

Magnus Hirschfeld német szexológus és melegjogi aktivista 1868 és 1935 között élt. Belekóstolt a filmkészítésbe is, ugyanis ő írta a Más, mint a többiek című 1919-es film forgatókönyvét és szerepelt is benne, amelyet Richard Oswald rendezett és írt Hirschfelddel együtt, a főszereplő pedig az a Conrad Veidt volt, aki a Casablancában is játszott, miután a nácik hatalomra kerülése után először Angliába, majd az Egyesült Államokba emigrált.

Az 1919-ben készült filmet 1920-ban betiltották és aztán a náci hatalomátvétel után meg is semmisítették. Mindössze egy töredékes kópia maradt fenn a filmről, ez tekinthető meg alább angol átkötő szöveggel. A Más, mint a többiek volt ihlette egyébként az 1961-es Áldozat című filmet, amelynek Dirk Bogarde volt a főszereplője.

A filmben két férfizenész egymásba szeret, azonban egy rosszakarójuk meglátja őket kéz a kézben sétálni és zsarolni kezdi őket. A teljes film itt látható:

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top