+ Színház

Az Őrült Nők Ketrece kinyitja kapuit

őrült nők ketrece

Az Őrült Nők Ketrece című musical Alföldi Róbert rendezésében hatalmas siker az Átriumban, holnap lesz a 25. előadás.

Október 22-én délután huszonötödik alkalommal nyitja ki kapuit Az Őrült Nők Ketrece. Jerry Herman és Harvey Fierstein musicaljét, amely Jean Poiret legendás darabjából készült, és a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház közös produkciójában, Alföldi Róbert rendezésében láthatja a közönség július 12. óta.

A produkció óriási sikernek bizonyult: a nyár folyamán tizennégy előadásos szériával nyitott az előadás, valamennyi pótszékes teltházzal ment le, ahogy a kőszínházi évad kezdete óta is minden egyes előadás. A nagy érdeklődésre tekintettel hétköznap délutáni előadásokat is ki kellett tűzni, ezekre is minden jegy elkelt.

Az Őrült Nők Ketrece ugyan populáris darab, musical, az előadás szándéka szerint több annál, és a számtalan nézői és szakmai visszajelzés ezt el is ismeri. „Ma mindenki próbálja kerülni a necces témákat. (…) A színház is elkezdett igazodni, nem nem akar és nem mer konfrontálódni, és szereti rossz értelemben szalonképessé tenni a konfliktusokat, hogy senki ne érezze magát kellemetlenül” – fogalmazott a bemutató előtt Alföldi Róbert rendező, hozzátéve: „Mi más adhat reményt, minthogy a valósággal szembenézünk? Hogy azt megpróbáljuk kezelni és kézben tartani. Hogy az érzelmeinket nem hazudjuk el, a szeretteinket nem áruljuk el, nem csaljuk meg, hogy nem hagyjuk egymást elveszni.”

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top