Tetszett, hogy egyetlen lakásban elfér egy város – interjú Rácz Katinkával

Kellemes hely a Massolit, a beülős, beszélgetős budapesti helyek közül az egyik leghangulatosabb. Kávézó és könyvesbolt a Nagy Diófa utcában, egyik termében pedig látható egy kiállítás, pontosabban munkabemutató. Az Üvegvárost Rácz Katinka álmodta meg: üres üvegekre festett ajtókat és ablakokat, aztán a lakóházak, középületek szép lassan utcákat, az utcák pedig egy várost alkottak. Hol máshol beszélgethetnénk a nagy műről, mint a kávézó mögötti kert lombos fái alatt?

Mutattad a földön heverő üvegdarabokat. Ez az első eset, hogy eltörött valami?

Igen. Olyan már volt, hogy egy oda nem illő üveget kivettem a többi közül, vagy átfestettem, de van egy ilyen engedményem magammal szemben, hogy mivel általában egy városban nem minden épület szép, én is benne hagyhatom azokat, amik nem sikerültek jól.

Jó volt ránézni a képekre az Üvegváros Facebook-oldalán. Pihentető, nyugtató, terápiás dolog a festés, a város tervezése?

Szociális munkásként érdekel az ember – van egy folyamatos önreflexióm arra, amit csinálok. Le tudom követni a bennem lévő lelki folyamatokat az Üvegvárosban történt változásokkal. Egy idő után éreztem, hogy nem véletlenül volt olyan időszakom, amikor csak a külváros, a gyárváros érdekelt, és szürke házakat, lehúzott redőnyű ablakokat festettem. Vagy egy másik, amikor az élettel teli belvárossal foglalkoztam.

Te is sokat költöztél, ahogy általában a vidékről Budapestre érkezők szoktak?

Igen. Mezőkovácsházi vagyok, Szegeden tanultam, Budapesten több mint tíz éve élek. A munkám révén is ismertem a várost, és már azelőtt is érdekelt a szerkezete, hogy festeni kezdtem volt. Megdöbbentett, hogy mennyi változik a város képe, amíg Kőbányáról a Gellért-hegyig eljut az ember. Több barátom építész, miattuk váltak érdekessé számomra a városszerkezet, a városszövet vagy az urbanisztika kifejezések. Totál lenyűgöztek, tőlük kaptam ezeket az impulzusokat, és később olvastam is ilyen témájú könyveket.

Hány üveged van?

Soha nem számolom, de ötszáz és ezer között lehet. A kilencven százaléka itt van a Massolitban.

Az interneten 2012-ig tudtam visszapörgetni az eseményeket. Akkor indult a projekt, vagy csak akkor kezdtél el fotókat közölni róla?

Akkor éreztem azt, hogy meg akarom mutatni őket, emberekkel kommunikálni róluk, de az első üveget nyolc éve festettem. Ez nem azt jelenti, hogy nyolc éven keresztül folyamatosan festettem. Voltak intenzívebb időszakok, de volt olyan év is, amikor effektíve nem csináltam semmit.

Úgy kezdted nyolc éve, hogy mindenképpen lesz ebből valami, vagy csak egy kósza ötlet volt?

Először üvegajtóra akartam festeni, így kerültek üvegfestékek a lakásba. Előtte egyáltalán nem festettem, nem rajzoltam, nem foglalkoztam képzőművészettel, bár ezt sem hívnám annak. Tehát ott voltak ezek az üvegfestékek, és volt az asztalon egy picike whiskysüveg, meg egy pici unicumos üveg. Ültem a fotelben, nézegettem őket, aztán az egyikre festettem egy templomot, a másikra meg egy palotát. Később elkezdtem befesteni a nagyobb üvegeket is, amiket otthon találtam. Lett öt-hat darab, és az volt a fejemben, hogy szeretnék egy utcát, ami elvezet valahova. Egy idő után elfogytak az üvegek, és a barátaim kezdték el hordani a saját háztartásukból a szebbeket. Amikor ezeket is befestettem, arra gondoltam, hogy kell egy város. Akkor beszéltem le a Sirályban meg a Toldi Moziban a pultosokkal, hogy gyűjtsék nekem a kocka alakú üvegeket.

Környezetvédelmi megfontolásaid is voltak?

Nem, bár én is szelektíven gyűjtöm a hulladékot, és utólag örülök, hogy újrahasznosultak és nem kerültek kukába ezek az üvegek.

A várost megtöltötted élettel is, nem csak iskola, virágbolt, kávézó és kocsma van, hanem tömegközlekedés is, illetve különböző figurák. Ezeket kerested vagy találtad?

A kisvasutat például egy ismerősömtől kaptam, de nagyon örültem neki, mert szeretek utazni, és szeretek minden tömegközlekedési eszközt, ami síneken megy. Kell, hogy legyenek sínek egy városban.

A saját lakásodban kezdted a gyűjtögetést. Nem jött el az a pont, amikor már mozdulni sem tudtál az üvegektől?

Nagy volt a szobám. Bár majdnem minden bútort kipakoltam, és csak egy szivacs maradt a végére, viszont nekem fontos volt, hogy a város ott legyen, mindig rá tudjak nézni. De volt olyan is, hogy a Toldi Mozi pincéjében állt fél évig. Nagyon tetszik ez a mostani tér, de tetszett az is, hogy a bútorok között kanyarogtak az utcák. Az a viszony, hogy egy lakásban van egy város. Szeretném még egyszer visszavinni egy nagy szobába, bútorok közé.

Mikor villant be, hogy kiállítást szeretnél?

Tavaly szeptemberben, amikor úgy gondoltam, meg kéne mutatni azoknak, akik tudnak róla, szeretik, és segítettek azzal, hogy hordták nekem az üvegeket. Köszönetképpen csináltam a lakásomban egy tárlatot. Idén nyáron éreztem azt, hogy megint szükségem van egy eseményre vagy egy fórumra, amikor újra kapcsolatba kerül a város emberekkel. Az idei kiállítás egy munkabemutató.

Csak otthon foglalkoztál vele, amikor éppen ráértél, vagy egy idő után minden gondolatod ekörül forgott? Budapesten mászkálva, amikor látsz egy díszes kaput vagy egy szép ablakot, rögtön arra gondolsz hogy ezt meg akarod festeni?

Mindig erre gondolok, és nem csak Budapesten, hanem más városokban is. Sokan raknak egy kamerát az autójukra, és úgy mennek végig városokon – rengeteg ilyen videót nézek. Vagy a Google Maps-ben ledobom magam valahol, és járom az utcákat. Ez nem Budapestről szól.

Visszaköszönt az életedben, hogy teremtettél magadnak egy teret, és ha éppen nem abban voltál, vissza akartál térni bele?

Igen, az utóbbi két évem erről szólt. Voltak a munkáim, amiket szerettem, és sosem veszítettem el felettük a kontrollt, de ez volt az elsődleges. Megszámlálhatatlan órát töltöttem vele. Akkor voltam a leghatékonyabb, amikor három-négy napig, reggeltől estig folyamatosan csinálhattam. Örültem a szabadidőmnek, a hétvégéknek, szinte nem mentem sehova. De azért nem magányosodtam el, a barátaim megtartottak.

Milyenek voltak a reakciók?

A pultosoktól tudom, hogy nagyon szeretik az emberek, érdekli őket a játék. Van egy faliújság, amire fel lehet írni, hogy ki milyen boltot nyitna, vagy milyen középület hiányzik neki, és akkor azokat megfestem. Ezeket magamtól is ki tudtam volna találni, de fontos nekem a közösség.

Van ennek társadalmi üzenete?

Nincs, viszont szeretek közösségben élni, dolgozni. A kezdetektől az tartotta életben ezt az egészet, hogy megjelentek a barátaim egy utazótáskányi üveggel. Ezeket egyszerűen muszáj volt befestenem. Fontos volt, hogy nem csak magamnak csinálom.

A festés kizárólag a te reszortod?

Az unokatesóm festett ezüstréteget az ablakokra, de minden mást én csináltam. Ezt a részét nem is szívesen engedném ki a kezemből. Volt olyan ötlet, hogy fessünk közösen, de ezt még nem szeretném. Egyelőre barátkozom a gondolattal.

Olyan üzenete sem lehet a dolognak, hogy magunknak kell alakítanunk a várost, és ne fentről várjuk, hogy minden problémát megoldjanak helyettünk?

Erre nem gondoltam, azon viszont agyaltunk, hogy ha építenénk magunknak egy várost, kinek mi lenne a fontos. Kaszinó legyen benne vagy kórház.

Mi lesz azután, hogy két hét múlva bezár a kiállítás?

Semmi konkrétumot nem tudok mondani, de szeretném továbbvinni. Az épületek sok szempontból ugyanolyanok. Kellett a sok kocka, hogy legyen egy város, legyenek épületek ablakokkal és ajtókkal, de ebből most egy kicsit szeretnék kitörni. Szeretném bővíteni, látványosabb, különlegesebb, formabontóbb épületeket festeni. Bár olyan eddig sem volt, hogy egy az egyben lemásoltam volna valamit.

Említetted, hogy nem tartod magad képzőművésznek, de ötleteid mindig vannak. Csak ebben a projektben, illetve ennek folytatásaiban gondolkodsz?

Szeretnék egy animációs filmet és egy történetet a városhoz, amihez már vannak alapok. Vannak szereplők, őket akarom jobban megalkotni, de nem egyedül csinálom. Színész Bob (Horváth Kristóf) az egyik társam, vele már írtunk közösen úgy, hogy enyém volt az ötlet, illetve Csutak Gabitól kaptam néhány verset, ezeket adtuk oda a szereplőknek. Egy ötvenes évek óta itt élő néni a kilencvenes években találkozik egy riporterrel, és egy interjúkötetben mesél neki a városról. A többieknek pedig a munkásságát szeretnénk bemutatni, például ezeket a verseket.

Ha az üvegváros létező hely lenne (bár nyilván létező hely), mivel győznéd meg az embereket, hogy ott éljenek?

Senkit nem akarok erről meggyőzni.