+ Színház

Törőcsik Mari és Udvaros Dorottya is méltatta a vasárnap elhunyt Jurij Ljubimovot

A 97 évesen elhunyt, magyar állampolgársággal is rendelkező neves orosz színházi szakember több magyar színésszel is dolgozott.

Jurij Ljubimov orosz rendező, a moszkvai Taganka színház alapítójának halálhírét vasárnap közölték a moszkvai Botkinszkaja kórházban.

A magyar állampolgársággal is rendelkező neves színházi szakember kedden töltötte be 97. életévét. Csütörtökön, az elsődleges diagnózis szerint szívelégtelenséggel, súlyos állapotban vitték kórházba.

Másnap Georgij Goluhov, az orosz főváros egészségügyi főosztályvezetője cáfolta, hogy Jurij Ljubimov szívműtétre szorult volna és azt nyilatkozta, hogy a művész életkorából is fakadóan több betegségben szenvedett. A Botkinszkaja kórházban azt közölték, hogy a neves rendező életét a legkorszerűbb eszközökkel és gyógyszerek segítségével és a leggondosabb ellátással sem tudták megmenteni. Magyar felesége, Koncz Katalin elmondta, hogy Jurij Ljubimov közép-európai idő szerint vasárnap 9 óra 40 perckor „csendesen ment el, álmában hunyt el„.

Jurij Ljubimov 50 évvel ezelőtt alapította a híres Taganka színházat, amellyel 2011 júliusában szakított a színészekkel kialakult ellentétei miatt. Felesége csütörtökön arról beszélt, hogy férje nagyon szerette volna, ha a 97. születésnapjára a jubiláló moszkvai teátrumban emlékhelyet alakítanak ki a dolgozószobájából és a színházi archívumból, de ez nem történt meg. Szerinte ez rendítette meg Jurij Ljubimov egészségégét.

A híres orosz rendezőt tavaly márciusban visszahívták a Tagankába, de nemet mondott a felkérésre. Élete utolsó éveiben más teátrumokban dolgozott. 2012-ben színre vitte Dosztojevszkij Ördögök című művét a Vahtangov Színházban. Tavaly júniusban az ő rendezésében állították színpadra a moszkvai Nagyszínházban az Igor herceg című operát. Idén májusban pedig az ugyancsak rendezésében készült Nők iskolája című operát mutatták be a moszkvai Új Operában.

Jurij Ljubimov halálhíréről értesülve Vlagyimir Putyin orosz államfő is részvétét nyilvánította. Úgy vélte, hogy nehéz kellő mértékben értékelni a színházi szakember szerepét a modern orosz színház megteremtésében. Szergej Kapkov, az orosz főváros kulturális főosztályvezetője szerint Ljubimov halálával véget ért a Taganka színház nagyszerű korszaka.

Ljubimov 80 évet dolgozott a színházi szakmában. Előbb színészként, majd rendezőként. A Tagankán mintegy 50 előadást állított a színpadra, köztük a Hamletet Vlagyimir Viszockijjal a főszerepben.

1984-ben a szovjet vezetés leváltotta Jurij Ljubimovot a Taganka művészeti vezetői posztjától, majd megfosztotta őt szovjet állampolgárságától. A neves rendező külföldre távozott és Európa számos országában dolgozott. 1989-ben kapta vissza szovjet állampolgárságát és tért vissza hazájába, valamint a Taganka élére.

Ljubimov erős szálakkal kötődött Magyarországhoz. Többször dolgozott itt rendezőként, egyik leghíresebb munkája az 1981-ben a Nemzeti Színházban színre vitt Háromgarasos opera volt, amelyben Törőcsik Mari, Garas Dezső és Udvaros Dorottya is szerepelt.

Minden rendezését láttam, Major Tamás vitt el a színházába. Soha olyan Hamlet a világon nem lesz, mint amilyet ő rendezett Viszockijjal, soha a Földön senki olyan Mester és Margaritát nem állít színpadra, mint ő” – mondta Törőcsik Mari az MTI-nek Ljubimovra emlékezve.

Szolnokon találkoztam vele először. Kétmondatos szerepem volt Trifonov Csere című darabjában, melyet Ljubimov rendezett. Egyszer csak behívattak az igazgatói irodába, és azt mondták, Ljubimov azt szeretné, ha én játszanám a női főszerepet. Korban nem illett hozzám, de valamiért onnan a színpad széléről kiszúrt engem. Máig sem tudom, miért” – idézte fel az MTI-nek Udvaros Dorottya első közös munkájukat.

Nagyon rövid, nagyon intenzív próbaidőszak jött” – folytatta. – „Ekkor éreztem végérvényesen úgy, hogy az orosz színházművészet nagyon közel áll hozzám: szenvedély, intenzitás, maximalizmus jellemezte Ljubimovot, és azt látom, a jó orosz előadások általában ilyenek.

Másodszor akkor találkozott a világhírű orosz rendezővel, amikor egy magyar színházzal vendégszerepelt Moszkvában. Ljubimov színháza, a Taganka előtt akkoriban százak álltak esténként, hogy valahogy jegyet szerezzenek és láthassák az előadást.

Nem volt jegyem, betolakodtam, elkezdtem össze-vissza beszélni, hogy a Magyar Televíziótól vagyok. Ezzel sikerült bejutnom a nézőtérre és végignézhettem az aznap esti darabot” – mesélte a színésznő.

Örök hálával tartozom Ljubimovnak. Amikor a Nemzeti Színházhoz kerültem, abban a darabban játszottam először, amit ő rendezett. Ez Brecht Háromgarasos operája volt, amelyben Polly szerepét alakítottam. A vele való munka segített át a beilleszkedés nehéz időszakán. Amit színész a rendezőtől megkaphat, azt mi akkor megkaptuk tőle” – hangsúlyozta Udvaros Dorottya.

Azért jelentett különleges élményt egy Ljubimov-próbaidőszak, mert a rendező maga is színész volt, óriási játékerővel. „Ez nemcsak akkor mutatkozott meg, amikor előjátszott nekünk, hanem abból is kitűnt, hogy nagyon érezte, tudta, mikor mire van szükségünk” – mondta a színésznő.

Erős koncepciójú rendező volt, aki mindig képes volt az elképzeléseit a színészekhez igazítani. „Ez a legnagyobbakra jellemző. Csak a közös munka érdekelte, ugyanolyan tisztelettel fordult a produkció minden résztvevőjéhez, a kellékeshez és a súgóhoz is, mint a színészekhez” – emlékezett Udvaros Dorottya.

Az 1999 óta magyar állampolgársággal is rendelkező neves orosz rendező az MTI-nek 2013. január 25-én adott interjúban Vlagyimir Viszockijt méltatva arról is beszélt, hogy szereti Budapestet, Magyarországot, amely lehetővé tette számára, hogy odautazzon, ott éljen. Feleségét, Koncz Katalint is ott ismerte meg.

Jurij Ljubimovtól október 8-án a moszkvai Vahtangov Színházban vesznek végső búcsút, majd aznap a Donszkoj kolostor temetőjében temetik el, ahol a szülei is nyugszanak.

(A cikk egy MTI-hír szerkesztett változata)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top