+ Média

Huszonnyolc újságírót rúgtak ki a Magyar Nemzettől

Reggel óta folyamatosan nyújtják be a felmondásokat a munkatársaknak, köztük olyanoknak, akik hosszú évekig tartottak ki a napilap mellett.

Huszonnyolc újságírót bocsátottak el a Magyar Nemzettől – értesült a PestiSrácok.hu. A felmondásokat reggel óta folyamatosan nyújtják át a kollégáknak, emiatt információik szerint meglehetősen borús a hangulat a kormányközeli napilap szerkesztőségében, ahol már a Népszabadság (különös módon a Népszavában cáfolt) pénteki híre is nyugtalanságot keltett, miszerint Simicska Lajos nagyvállalkozó eladja az érdekeltségébe tartozó médiacsoportot.

A menesztett újságírók között a lap olvasói körében igen kedvelt öreg motorosokat is megtaláljuk, köztük Ugró Miklós publicistát, főmunkatársat, a vezércikkek rendszeres szerzőjét, Ludwig Emil publicistát, a Magyar Nemzet korábbi lapszerkesztőjét, majd magazinjának szerkesztőjét, Torkos Matildot, az ismert oknyomozó újságírót, vagy éppen Laczik Erikát, az állambiztonsági hálózatok kutatóját, akinek számos ügynök leplezését is köszönheti a jobboldali közvélemény. Torkos és Laczik sok közös munka mellett Medgyessy Péter ügynökbotrányának kirobbantója volt. Menesztik Kulcsár Anna és Lőcsei Gabriella főmunkatársakat is. Lovas Istvánnak, aki közel egy évtizeden át volt a Magyar Nemzet állandó brüsszeli tudósítója, már korábban felmondtak. Az elbocsátottak között több olyan újságíró van, akinek a munkáját a Magyar Nemzet vezetősége az elmúlt években az aranytoll elnevezésű házi díjjal ismerte el.

Liszkay Gábor igazgató-főszerkesztőt a Nol.hu-nak nyilatkozva “a Magyar Nemzet belügyének” nevezte a változtatásokat, amelyekre “a piaci körülmények tartós romlása miatt kényszerültek”. Ugyanezzel indokolták nemrég, hogy a lap ára az újságárusoknál 145 forintról 195-re nőtt.

A vezető jobboldali napilapot fenntartó Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. anyagi helyzete ugyanakkor aligha indokolja az elbocsátásokat, hiszen az egészen mostanáig privilegizált pozícióban működő társaság az elmúlt öt évben az OPTEN Cégtár adatai szerint stabilan hozta a hárommilliárd forint körüli nettó árbevételt. Ez az összeg a PestiSrácok.hu médiaszakértője szerint körülbelül ötszöröse annak, mint amennyibe egy, a Magyar Nemzethez hasonló napilap kiadása belekerül, bár a konkurens napilapok büdzséje ennél is jóval alacsonyabb, információink szerint alig éri el a havi 20-40 millió forintot.

A PestiSrácok.hu arról is értesült, hogy az elbocsátások a Hír Tv-nél folytatódhatnak. A televízió munkatársait informálisan már figyelmeztették is, hogy “a következő hónapokban ne vegyenek fel hitelt.”

(Forrás: Pesti Srácok)

7 hozzászólás

7 Comments

  1. kakambuki szerint:

    Nem lehet azt leírni még ha véletlenül is hogy elbocsátották őket a kirúgás helyett?
    Egyáltalán a cikk íróját rúgták már ki egyszer is a munkahelyéről vagy esetleg jól tökön az ilyen kifejezések miatt? Legalább a kollégáival lehetne már kíméletesebb, ha másokkal már nem az!

    • Vizsla szerint:

      @Kakambuki: Szerintem pont a lényeget nem értetted meg. Ha nem a szakmai teljesítményük miatt rúgták ki őket, akkor miért kéne finomkodni a szavakkal? Kivel szemben lenne kíméletes, ha a címben is az állt volna: „elbocsátották”? (mert amúgy te nem a cikkről, hanem a címről beszélsz, csak nem vetted a fáradtságot, hogy rendesen megnézd) Amúgy sem vagyok a PC beszéd híve, de ebben az esetben még felháborítónak is tartom ezt a kritikát.

      • Szenter szerint:

        Még hozzátenném, kedves Vizsla, hogy ez a kitétel: „kirúgták”, azokra is rávetül, akiket elbocsátottak a munkahelyükről. Szóval a stílus az ember!

    • bölöni gergő szerint:

      TÉNYLEG AZT HISZED, HOGY JOBBAN ÉREZNÉK MAGUKAT AZ ELBOCSÁTÁSTÓL. MINT A KIRÚGÁSTÓL???
      ezeknek az embereknek egy része nap-nap után a gerincét vitte piacra.
      azok, akik használták őket, most megszabadulnak tőlük.
      szomorú ez így is, úgy is.
      elbocsátották őket, mint a macskát sz*rni!

  2. Szenter szerint:

    Kedves „Vizsla”! Ha azt olvasom egy címben, hogy kirúgtak valakit, még nem tudhatom, hogy az illetőt miért tették ki a munkahelyéről, lehet, tényleg kirúgták, mert nem voltak megelégedve vele. Tehát a jó ízlés azt kívánja meg, hogy ne fogalmazzunk félreérthetően a címben sem, még akkor sem, ha éppen haragszunk arra, aki elküldött, elbocsátott valakit. Sajnos, a stílusérzék nincs mindenkinek a birtokában, hiába nevezik újságírónak…

  3. Anne szerint:

    Érdekes,amit a kormány művel a „saját embereivel”. Miután megvette a tv2-őt,első dolga az volt,hogy kiszervezte az alkamazottakat. Most vállalkozóként nyomják, úszott a kafetéria, a fizetett szabadság,stb. Ráadásul még a fejetlenség is nagy. Erre most jön a többi leépítés…? Mi lesz még itt?

  4. Urbán-Szabó Béla szerint:

    Az a helyzet, hogy a kormánypártiak, mivel elfogyott az ellenzék, most már egymást „lövik”.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top