Pénteken kezdődik, vasárnapig tart Zalaszentlászlón az Ir(T)áS irodalmi alkotótábor, ahol bárkit szívesen látnak a szervezők.
„Ugyan a nyári Ir(T)áSok most szüneteltek, de régiek és új érdeklődők egyaránt jelezték, hogy igény lenne egy hosszúhétvégés összeülésre. Azt hiszem a varázs abban rejlik, hogy egy roppant nyitott és elfogadó csapat jön össze, így senkinek sem ciki előhozakodni a szövegeivel, vagy épp megoldani a helyszínen kapott feladatokat. Semmi sem kötelező, de mindent meg lehet kérdezni, ki lehet mondani. És azt vettük észre, hogy ha nem vagyunk egy hegy tetején, akkor sem széled szét a csapat, hanem hajnalig ül, beszélget, nagyokat röhög, és tényleg ötletel.” – mondta a Librariusnak Csapody Kinga, az Ir(T)áS egyik szervezője.
A táborozók meghallgathatják egymás szövegeit, és rendszerint egy-egy neves író, költő is ellátogat hozzájuk, így a mentorokon kívül tőle is lehet tanulni.
„A meghívott vendég mindig maga dönti el, hogy mennyire folyik bele a tábor életébe, akar-e szöveget gondozni, szívesen hallgatja-e meg a táborozók szövegeit. Általában igen. Most Pallag Zoltán lesz a vendégünk, aki végig velünk tart. Nagyon erősnek tartom legújabb kötetét, biztos vagyok abban, hogy nem csak érdekes, de hasznos tanácsokat is tud adni. Idén új helyen táborozunk, a mesés Birdsong Hotelben, ami egy igazán irodalombarát és gyönyörű környezet, nyugalommal és finom ízekkel. Még most sem késő csatlakozni!” – tette hozzá Csapody Kinga.
Ir(T)áS tábor, avagy egy kis őszi irodalmi ötletbörze
Hirtelen felindulásból elkövetett szövegszétcincálás és alaposan kifundált szövegprodukciós feladatok irodalmi esttel
Időpont: szeptember 12-14.
Helyszín: Zalaszentlászló, Birdsong Hotel
A tábor vendége Pallag Zoltán költő, szerkesztő
Mentorok: Csapody Kinga és Szabó Tibor Benjámin
csak vigyázva, mert ahogy a hadügyminisztérium költője kifejti:
Bárki bármit mond vagy ír, azt félre lehet érteni, rosszabb esetben félremagyarázni, és az illető ellen fordítani.
Ez mindig így volt, legfeljebb hetekkel, hónapokkal később történt meg, mert nem létezett internet. Annak pedig különösen nehéz a sorsa, aki „túlságosan” igazat mond vagy ír, mert az igazság a legveszélyesebb elvont fogalom, ráadásul a fejünkbe verték, hogy abszolút igazság nem létezik, csak viszonylagos, a gyilkos is áldozat, az áldozat is vétkes, mert bűnre csábította a magáról kissé megfeledkezett személyt. A gépi kommunikáció fejlődésével egyre több ember számára válik munkaköri kötelességgé a hazudozás vagy az igazság elfedése. Az úgynevezett „értelmiség” jelentős része valószínűleg tisztában van ezzel, körülbelül úgy, ahogyan a rossz terméket drágán áruló ügynökök gondolkodnak: amíg van elég bolond, aki megveszi a selejtet, nincs baj, mindenkinek élnie kell valamiből. Ez a megélhetési cinizmus rendszerektől független, a moralizálás szép dolog, de értelmetlen, mert a vélt vagy valódi igazságot legfeljebb forradalmak idején szokták nyilvánosan kimondani, aztán a forradalmakat vagy leverik, vagy a győztes forradalmárok hirdetik az ő igazságukat.
Ma véleményszabadság van, de „függetlenséggel” ritkán lehet találkozni, ahogyan a politikában sem. Az önkormányzati választáshoz közeledve programokról alig hallani, unalmas frázisokat ismételgetnek, mindenütt élhető, biztonságos, gyarapodó települést ígérnek a jelöltek, szebbet és jobbat, mint eddig volt, átlátható gazdálkodást és több munkahelyet. Móra Ferenc könnyesen vidám elbeszéléseiben gyakran megemlékezik az egykori korteshadjáratokról, amikor egy-egy szavazat ára egy kiló só és öt liter petróleum volt – ebben az időben a falusi boltba csak sóért, petróleumért, gyufáért jártak az emberek, a többi megtermett otthon. A „célszörű szögény embörök” igazsága ilyen egyszerű volt, a politikát úri huncutságnak tartották, újságot pedig akkor olvastak, ha valamit újságpapírba csomagoltak a vásáron. Minden tiszteletem a valóban függetlenként induló jelölteké, de hát a függetleneket is egyik vagy másik „oldal” támogatja, ha pedig nem, megnézheti magát. Akkor már csak a só és petróleum modernebb formájában bízhat ebben az igen jeles demokráciában. Jó emberek kerestetnek mindenütt, de csak utólag derül ki az alkalmasság. Reménykedjünk a közmondás igazában: akinek az Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá.