+ Film

Rabszolgatelep egy világvégi magyar tanyán

Rabszolgatelep egy világvégi magyar tanyán - Délibáb

Hajdu új filmjének főszerepét a Jarmusch-filmekből ismert Isaach De Bankolé játssza. A Délibábot pénteken mutatták be a Torontói Filmfesztiválon, nagy sikerrel.

Sokan odajöttek hozzám a vetítés után, hogy elmondják, nagy hatást gyakorolt rájuk” – mondta el a Torontóban tartózkodó Hajdu Szabolcs telefonon. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült Délibáb című alkotás világpremierje a Contemporary World Cinema elnevezésű válogatásban volt látható pénteken az alkotók jelenlétében.


    „Nagyon laza bemutató volt. A szokásos külsőségek, amelyek általában zavarnak, itt nem voltak jellemzőek” – véleményezte a premiert Hajdu Szabolcs, aki azt is hangsúlyozta, hogy olyan közönség ment el a vetítésre, akiknek ez a film való, emellett a kritikai fogadtatás is pozitív, várakozáson felüli volt.
     A magyar pusztán játszódó film Francis, egy afrikai futballista történetét meséli el, akinek menekülnie kell a sajtó és a hatóságok elől egy botrányba fulladt mérkőzés után. Francis egy világtól elzárt tanyán talál menedéket, ám hamarosan rádöbben, hogy a tanya valójában egy rabszolgatelep. A futballista életének legkeményebb meccse kezdődik, amelynek tétje nemcsak a szabadság, hanem a túlélés.

A félelmek, hogy egy ilyen típusú film, mint a Délibáb, talán Magyarországon kívül senki mást nem érdekel, nem váltak valóra. Szerencsére átjöttek a film jelentései, a közönség vette, értette, pontosan érzékelte minden egyes mozzanatát. Úgy tűnik, sikerült valami univerzálisabb, egyetemesebb dolgot megfogalmazni

– vélekedett a rendező, aki 2007-ben kezdte el írni a forgatókönyvet a Ház a térkép szélén című Tar Sándor-novella alapján. Hozzáfűzte, hogy a mozgókép követi ugyan a novellát, de jelentősen átdolgozták. 
    „A western műfaj ehhez a típusú történethez azért alkalmas, mert toposzai, kliséi nagyon megfelelők arra, hogy be lehessen csempészni a szimbólumokat és a többletjelentéseket. Áttételesebben és árnyaltabban lehet fogalmazni, ha van egy ilyen műfaji támasz” – fogalmazott Hajdu Szabolcs.
    Elmondta azt is, hogy a forgatás megkezdése előtt elsősorban technikai, financiális szempontból voltak nehézségeik. A filmre ugyanis összesen háromszor kaptak támogatást – legelőször 2009-ben -, amelyeket vissza is vontak, így végül csak 2013-ban tudták elkezdeni a forgatást a Hortobágyon.
    „Egy film elkészítése alatt mindig nagyon sok a bizonytalanság, de itt most jól sült el minden” – összegezte Hajdu Szabolcs a munkálatokat, hozzátéve: a magyarországi bemutató november 13-án lesz, de addig még sok helyen láthatja a Délibábot a közönség a világban, mivel több fesztiválra is meghívást kaptak. 
    A produkció a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) 350 millió forintos gyártási támogatásával készült. A Macerás ügyek (2001-es filmszemle legjobb elsőfilmes díja), a Fehér tenyér (2004-es filmszemle legjobb rendező díja, külföldi filmkritikusok díja) és a Bibliothéque Pascal (2010-es filmszemle fődíja, külföldi filmkritikusok díja) rendezőjének új filmjében a főszerepet Isaach De Bankolé játssza, aki Jim Jarmusch filmjeivel vált világszerte ismertté. A hortobágyi rabszolgatelep főnökét Razvan Vasilescu román színész alakítja, a női főszerepben Török-Illyés Orsolya látható. A forgatókönyvet Hajdu Szabolcs, Jim Stark és Lovas Nándor írta. 
    A Mirage Film Studio és a Filmpartners produkciójában a szlovák MPhilms közreműködésével készült film operatőre Nagy András, látványtervezője Rajk László. A Délibáb producere Taschler Andrea és Kovács Gábor, társproducere Pataki Ági, Prikler Mátyás, Jim Stark, Romwalter Judit és Mécs Mónika.
    A torontói filmfesztivál az őszi fesztiválszezon egyik legfontosabb eseménye: mintegy ötezer szakmabeli, több mint ezer újságíró és filmkritikus látogatja évről évre.

A cikk egy MTI-hír szerkesztett változata.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top