+ Jegyzet

Ami még a kiszivárgott meztelen fotóknál is fontosabb

meztelen

Tudom, hogy sokkal izgalmasabb dolgok történnek a meztelen celebek világnapján, de engem most valami sokkal jobban aggaszt.

Tudom, hogy most sokkal izgalmasabb dolgok történnek a meztelen celebek világnapján, de engem valami sokkal jobban aggaszt: ez pedig a budapesti közlekedés és az a felújítási hullám, ami még mindig javában tart, pedig már az iskola is elkezdődött. Kezdem azt érezni, hogy nagy a baj.

Nem tartozom azok közé, akik állandóan szidják a budapesti tömegközlekedést, már csak azért sem, mert a helyzet szerintem korántsem annyira tragikus, mint amennyire szeretjük lefesteni. Persze engem is bosszant, amikor a 8-as busz rendszeresen otthagy a megállóban; zavar az is, hogy az éjszakai járatok rendszeresen lerobbannak alattam, vagy éppen, hogy a rajta unatkozó kalauzoknak fogalma sincs arról, hogy az adott busz útvonala hogyan módosult éppen.

De ilyen apró gondok már szinte fel sem zaklatnak különösebben.

Hozzászoktam újabban már ahhoz is, hogy az 1-es és a 3-as villamos megszűnt hű barátomnak lenni. Nem is igazán tudom, hol tart most a felújításuk, inkább elkerülöm mindkettőt, mert bármikor próbáltam a pótlóbuszokkal utazni az elmúlt hónapokban, csak maratoni várakozás lett belőle.

Viszont mióta egyszerre túrták fel az

  • Erzsébet királyné útját,
  • a Mexikói úti villamosmegállót és a
  • zuglói vasútállomás környékét,

azóta Zugló közlekedése egy kevéssé szórakoztató burleszkfilmre emlékeztet. És az én legendásan végtelen türelmem is kezd már elfogyni. Az összes járat menetideje emelkedett, a járatok zsúfoltak és a kanyarokat alig tudják bevenni a buszok. A 69-es villamos lényegében kiiktatódott. Aztán állítólag olyan is volt, hogy az éjszakai busz eltévedt. Nekem csak mesélték, de nem esik nehezemre elhinni.

Borzasztó.

És akkor még nem is mondtam semmit az egyébként is üdítően ronda Mexikói út továbbcsúfításáról, ahova most éppen felhúznak egy semennyire sem praktikus betonalkotmányt. A tervező vajon várakozott már ebben a megállóban? Ezt a gyönyörűséget elnézve aligha.

Persze nem vagyok én a haladás ellen. Tudom, hogy nincs eredmény áldozat nélkül, de valahogy ez az egész mégsem kóser így. Amikor a Ferenciek terét elkezdték felújítani, meg voltam róla győződve, hogy ez maga a pokol. Most kiderült, hogy újabb mélységek természetesen vannak még, csak egy kicsit várni kell rájuk.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. bölöni gergő szerint:

    „Maradj otthon, nézzél TV-t
    Töksötét vonatokat mutat minden csatorna
    Mennek utas nincs egy se…”

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top