+ művészet & politika

Folyamatosan követhető a neten a Gdanskból elindult Szabadság Expressz

szabadság expressz

A Szabadság Expressz Varsón, Budapesten, Sopronon, Pozsonyon, valamint Prágán keresztül szeptember 12-én ér Berlinbe.

A Szolidaritás Európai Központ megtekintésével elkezdődött szombaton Gdanskban a Szabadság Expressz nemzetközi társadalmi-oktatási projekt és tanulmányi út, amelyen a rendszerváltás 25 évvel ezelőtti eseményeire emlékezve, 20 fiatal európai értelmiségi és művész vesz részt.

Magyarországot a Svájcban filmművészetet tanuló Rubi Anna képviseli.

Az utat szervező Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (European Network Remembrance and Solidarity) az MTI-vel közölte, a fiatalok szombaton, az úgynevezett augusztusi egyezmény évfordulójának előestéjén arra emlékeztek, hogy 1980. augusztus 31-én a sztrájkoló lengyel munkások elérték a szovjet blokk első, a kommunista hatalomtól független szakszervezet elismerését. Ez alkalomból Lech Walesa, a Szolidaritás mozgalom egyik alapítója, volt lengyel államfő ünnepi beszédét is meghallgatták, aki többek között az európai szolidaritás fontosságáról beszélt.

szabadság expressz

A program résztvevői vasárnap egyebek mellett megnézik az 1980-as sztrájk központját, a volt gdanski hajógyárat, majd hétfő hajnalban a Gdansk melletti Westerplattén a II. világháború kitörésének 75. évfordulójára emlékeznek.

szabadság expressz

A Szabadság Expressz Varsón, Budapesten, Sopronon, Pozsonyon, valamint Prágán keresztül szeptember 12-én ér Berlinbe.

Az utazók személyes megfigyelései, fényképei, film- és hangfelvételei, a rendszerváltásról szóló esszéi felkerülnek a Made in 89′ Facebook-profilra.

Bemutatkoznak a résztvevők:

A részt vevő országokban workshopok, találkozók lesznek az egykori ellenzék képviselőivel, utcaművészeti programokat tartanak a történelmi helyszíneken. A program eseményeit egy folyamatosan frissülő blogon lehet követni.

szabadság expressz

A program védnöke Bronislaw Komorowski lengyel elnök, magyarországi szervezője a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet (Retörki).

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top