Furcsa elvárásokkal ültem be a Puskin moziba A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája című filmre. Szeretem ezt a történetet, számtalan átdolgozásban láttam és olvastam már Kleist művét. Amikor megtudtam, hogy új, kosztümös, látványos, akciós, kalandfilm készült a klasszikus történetből, megijedtem. Aztán megdöbbenve ismertem fel a film plakátján Mads Mikkelsent, akit más filmes közegekből ismerek és szeretek.
Mads Mikkelsen, dán színész pár filmjét ugyanis agyonnéztem az elmúlt pár évben. Ismeretségünk az Ádám almái című filmmel kezdődött, melyben Mikkelsen egy elképesztően naiv hívőt alakít, aki igyekszik megtéríteni egy frissen szabadult neonácit. Az egész történet és a Mikkelsen által megformált figura olyannyira abszurd, hogy abszurdabbat elképzelni is nehéz lenne.
Hasonlóan beteg filmélmény volt a Zöld hentesek című mozi is, melyben megint csak egy furcsa figurát alakít. Hentesboltot nyit és egy véletlen baleset után emberhúst kezd el árulni a vevőknek. Mikkelsen szürreális arckifejezései beleégtek az agyamba, féltem, hogy képtelen leszek komolyan venni őt, mint Kohlhaas Mihályt, a hatalom igazságtalansága ellen fellázadó kisembert.
Mikkelsen zseniális színészi játékának legelemibb bizonyítéka, hogy a film első perceiben jutott csak eszembe, Ivan az Ádám almáiból, vagy Nyirkos Svend a Zöld hentesekből. Tökéletes Kohlhaas volt, tökéletesen drámai, hősies, elszánt, megszállott.
Kleist szövegében Kohlhaas Mihály egy brandenburgi lócsiszár, aki lovakkal indul Szászország felé. Útja során a tronkai Vencel várnagya megállítja, és csak egy bizonyos passzus ellenében engedi tovább. Kohlhaasnak nincs meg az akkor még szükségesnek tetsző passzusa, így megígéri a várnagynak, hogy Drezdában kiváltja, és visszafelé bemutatja azt. Zálogba otthagyja két lovát és egy szolgáját. Drezdában megtudja, hogy a passzusra semmi szükség, a papír követelése csak önkényeskedés volt. Visszatér a várba, a lovait lesoványodva, a szolgáját összeverve találja. Kohlhaas perre viszi az ügyét, válaszul a várnagy meggyilkoltatja a lócsiszár feleségét. Kohlhaas az érthetetlen történések után bosszút esküszik és becsületes lócsiszárból, kegyetlen bosszúállóvá válik. Bosszúhadjárata során gyújtogat, nőket, gyerekeket is gyilkol.
Arnaud des Pallières filmváltozata, mint adaptáció szinte tökéletes. Pontról-pontra végigviszi Kleist szövegének cselekményét, ugyanakkor megteremt egy eredeti látványt, hangulatot. Bár a trailer és a plakát kicsit több akciót ígér, a film inkább drámai, mintsem kalandos. Szerencsére. A film képi világa számomra lebilincselő volt. Nem csak szép, hanem sok esetben szokatlan megoldásokat is láttam. Az arcokat jellemzően szuperközelről láttuk, de meglepődtem például azon, amikor Kohlhaas egy drámai jelenet végén szinte átlósan lovagolt ki a képből.
A film másik érdekességének tartom az állandó idegesítő hanghatásokat. Nem lehet véletlen, hogy az egész film alatt hihetetlenül hangosan zümmögnek a legyek, szinte minden jelentre jutott egy fülsüketítő malachang, vagy hosszú percekig bömbölő csecsemő is.
Arnaud des Pallières A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája című filmje, mint film, azonban belőlem nem váltott ki különösebb lelkesedést. Mondhatnánk, hogy lassú, vontatott, arra azonban még sincs ideje, hogy alaposabban kidolgozza Kohlhaas jellemét, hogy megszerettesse velünk a figurát, hogy eléggé a szánkba rágja a lócsiszár becsületességét, majd drámai átváltozását. Jellemzően volt indokolatlan és funkciótlan a szex-jelenet és a meztelenkedés.
Azt hiszem, többet vártam. A film elején azt gondoltam, jó lesz ez, aztán egyre inkább elveszítettem az érdeklődésemet. Nehéz lenne megfogalmazni, hol siklott el ez a mozi. Talán az a fő hibája, hogy csak azok számára érdekes, akik olvasták, szeretik Kleist szövegét, egy adaptációnak azonban, nem csak egy szöveggel együtt kellene működnie. Talán azt biztatnám még a film megnézésére, aki szereti Mikkelsent. Az ilyen típusú filmre mondjuk egymás közt, hogy egyszernézős, hogy feledhető. Kár érte.
