+ Film

Döbbenten hallgatta a közönség a színészt

Matthew McConaughey

Nagy meglepetést okozott az Oscar-díjas férfi, amikor programon kívül lépett színpadra. Ráadásul a Féreglyukról beszélt.

Nagy meglepetést okozott az Oscar-díjas férfi, amikor programon kívül lépett színpadra. Ráadásul a Féreglyukról beszélt.

San Diegóban 1970 óta létezik egy nemzetközi közönségtalálkozó, amely kultikus találkozási helye a képregények szerelmeseinek. A Comic-Con International mára természetesen már egybeforrt a filmművészettel is, hiszen Hollywood évtizedek óta ontja magából a képregényekből adaptált filmes kasszasikereket.

Az idei találkozón egy, a részletes programban nem szerepeltetett előadás is helyet kapott. Ugyanis színpadra toppant az Oscar-díjas Matthew McConaughey, aki közelgő Interstellar (Féreglyuk) című, Christopher Nolan által rendezett filmjét reklámozta a meglepett közönségnek.

Rendben, rendben, rendben.

– csitította jellegzetes texas-i tájszólásával az ünneplő tömeget a színész, aki szokásához hűen most is a nyugalom szobra volt. McConaughey úgy beszélt hosszú percekig a Féreglyukról, hogy lényegében semmit új információt nem tudott meg róla a hallgatóság, hiszen azt, hogy a jövőben játszódik, és a Föld az utolsó perceiben van, azt eddig is tudni lehetett a forgatókönyvről. „Egy mérnököt alakítok benne, aki megözvegyülve egyedül neveli két gyermekét. Az emberiség a végét járja, élelem és víz alig van.”

Majd a szerep elvállalásának körülményeiről is beszélt. „Három órán keresztül dumáltunk Christopherrel (Christopher Nolan rendező). A film szóba sem került. Miután vége lett a beszélgetésnek, és magamba mélyedtem, rájöttem, hogy úgy dumáltunk három órát, hogy annak se füle, se farka nem volt. Utána átküldte a forgatókönyvet, elolvastam, tetszett, elvállaltam.”

A Féreglyukban McConaughey partnere Anne Hathaway lesz.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top