A Mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy nagy utat tett meg a 2000-es évek eleje óta, nem kis előkészítő munkával történt bevezetése az általános és középiskolákban. Mi történt a tárggyal? Milyen nehézségek kísérték, hol tart most?
Sokan, sokat tettek azért, hogy ez a tantárgy a közoktatás részévé váljon, hiszen a napnál is világosabb, hogy a diákság mindennapos életvitele egyre szorosabb összefüggésben áll a technikai, mediális, képi modernitással. Ma már a létét sem kell a tárgynak azzal indokolni, hogy a kép, a hálózat, a mediális környezet a fiatalok természetes közegének számít, annyira természetes számukra ez a létforma, hogy anyanyelvi szinten „beszélik” az eszközök nyelvét. Ez igaz. De az értő és kritikus médiafogyasztási szokások kialakításában, a mozgógépi nyelv kifejezőeszközeinek tudatos „olvasásában”, a média működésmódjának feltárásában, megértésében segíteni kell a gyerekeket, fiatalokat. Ezt senki nem vitatja. Ugyanakkor ez az a tantárgy, amely alapanyagának változékonysága, szüntelen mobilitása miatt a legtöbb újragondolást igényli időről-időre. Sajnos itt nem igazán működik a bebetonozott kerettantervi szisztéma, nincsenek mozdíthatatlan kánonok – mindig reagálni kell az éppen aktuális mozgóképi kommunikációs trendekre. Ezért ezt a tárgyat kulcsfontosságúnak nevezném az oktatás modern kihívásai közül. A diákokat érdekli, szívesen veszik, ha olyan dolgokról, személyes érintettségű ügyekről van szó órán, melyek szorosan kapcsolódnak az iskolán kívüli, tényleges időtöltésükhöz. Ennek ellenére az általános iskolában modultárgyként beolvasztották a magyar, a történelem, az informatika és a rajz tantárgyak órakeretébe. Ez gyakorlatilag megadja a lehetőségét annak, hogy – az értelmező, értő mozgóképolvasó, problémaközpontú médiaelemzéssel foglalatoskodó, gyakorlatias, projekteket létrehozó oktatás helyett – egyszerű illusztratív eszközzé váljon a mozgókép a felsorolt órákon. Szerintem ez nem helyes, főként a legfogékonyabb kiskamasz korban, amikor el lehetne/kellene kezdeni diskurálni arról, hogy mi a tartalom-előállító, a szolgáltató, a fogyasztó, a feltöltő, a kommentelő, a fórumozó, stb. felelőssége a napi rendszerességgel használt médiafelületeken.
A középiskolában még érettségi tárgyként választható a Mozgóképkultúra és médiaismeret (igen, a név egy kicsit körülményes), de sajnos nem pontvivő, ezért a filmes szakirányokra, kommunikációs képzésre jelentkező diákok nem érvényesíthetik ilyen irányú tudásukat felvételi pontok formájában. Ez korábban nem így volt, jó lenne ezen változtatni. Tudomásom szerint erre a középiskolai oldalról, s az adott felsőoktatási szakok részéről is megvan a fogadókészség. Már csak arra várunk évek óta, hogy ez a két szándék végre találkozhasson.
Sokan azt mondják, könnyű a médiatanárnak, csak egy DVD-t kell betenni, és már kész az óra? Hová teszik a hangsúlyt az oktatásban, a filmtörténetre, a kortárs filmekre, a média aktuális működésére?
A fent említett naprakészség miatt ez egyáltalán nem így van. Ha nem is tud a tanár versenyt tartani a diákok médiafogyasztási szokásaival, vagy nem ismeri olyan pontosan az infokommunikációs eszközök működésmódját, mint a tanítványai – akkor is legalább „képben kell lennie”. A médiaórán soha nem filmnézés folyik (valójában 45 perc alatt értelmetlen is filmet elkezdeni azzal, hogy majd egy hét múlva befejezzük), hanem az elemzés és értelmezés a „milyen formai eszköz milyen tartalmat szolgál” kérdéseire próbál rávezetni. És nem elsősorban az ún. játékfilmek, hanem inkább a televíziós tartalmak, az internetes portálok vonatkozásaiban. Mert erre a tanulók – triviálisnak tételezve – gyakran nem is gondolnak. Például a meglepetést erejével hathatnak a hírelemzések, főként, ha az egyes csatornák híradóiból ugyanannak az információnak a bemutatási konzekvenciáit beszéljük meg. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen képi anyagot vágnak milyen szöveg és milyen feliratok mellé, s ezeket milyen kontextusba helyezik el stb. Egyre fontosabbá válik a média szerkezetének, működési dinamikájának a megismertetése. De más példákat is lehet említeni: az új típusú sorozatok népszerűségének okait is kutatjuk közösen (Jack Bauertől a Trónok harcáig), vagy a közösségi oldalak működési mechanizmusáról, esetleges veszélyeiről is szót ejtünk. Ehhez messze nem elég, hogy a tanár ismeri Antonionit vagy Tarr Bélát (hogy a személyes kedvenceimet említsem).
A tanártovábbképzés és az önképzés ennél a tantárgynál szinte úgy kell, mint egy falat kenyér. Hiszen már szinte akkor avulni kezd a képzés anyaga, amikor valaki fáradságos munkával kidolgozza azt. Ezért szoktam azt mondani, hogy a nyitottság, a sokoldalú tájékozottság, a problémaérzékenység, a tolerancia a médiatanárok elengedhetetlen attitűdje.
Van-e kapcsolat más tantárgyakkal?
Minden tárggyal, természetesen. Nincs ma már olyan tanóra, ahol ne vennék igénybe a mozgóképet, vagy akár a képi illusztrációt. Az interaktív táblák korában, a személyes tabletek, az e-bookok világában, az okostelefonok környezetében értelmetlen lenne a hagyományos oktatási klímát megtartani. Az irodalomórán nem csak az adaptációk vetítései kínálják a lehetőséget, de akár félévi projekteket is készíthetünk a tanulókkal egy-egy anyagrészből, változatos képi módokon és technikákkal feldolgozva azt. De töriórán ugyanez a helyzet, egyre több 3D-s szimuláció jelenik meg a különböző portálokon, melyek híres csatákat, történelmi eseményeket elevenítenek meg. Fizikán a számítógépes kísérletekre korszerű labormunkát lehet építeni, énekórán a zenei korokat prezivel mutatják már be a diákok, szóval a kép, a mozgókép kimeríthetetlen lehetőségekkel áll előttünk. De nem mindegy, hogy értjük-e, hogy mit látunk, vagy csak passzív szemlélői vagyunk a látványnak.
Ez a tantárgy tökéletesen megvalósítja az interdiszciplináris oktatást, hiszen találkoztatja a könyvekből szerezhető tudást a vizualitásra építő művészetekkel, a valóság- és társadalomismerettel, s mindezt úgy teheti, hogy érzelmileg is erősen motiválja a tanulókat.
Véleménye szerint milyen hatással van vagy lehet a tantárgy a tanulók vizuális kultúrájára, média-tudatosságára?
Alapvetően befolyásolja a vizuális látásmódot, hiszen egyre inkább a képek világában élünk. Azzal, hogy a tanulók maguk is előállítanak képeket projektfeladataik mentén, igen sok kompetenciájuk fejlődik. Például egy fotóképregény vagy egy filmetűd megalkotása közben megtanulnak csapatban dolgozni, kooperálni a társaikkal, látványt és történetet szervezni, azt, hogy milyen plánnak, milyen kameraállásnak milyen tartalmi következményei vannak. De ha már a sunyi és trágár kommentelők száma csökken annak hatására, hogy az internetes kommunikáció alapvetően szabad, de önkorlátozást is igénylő etikájáról vitatkozunk, vagy ha egy híradó vagy hírportál tendenciózus ferdítéseit képes lesz felfedezni, mikorra aktív választópolgárrá válik, akkor nyert ügye van a médiaoktatásnak.
Arról kell beszélnünk, ami ténylegesen foglalkoztatja a gyerekeket, arról a társadalmi környezetről, arról a kulturális szituációról, amiben benne vannak/vagyunk, hogy csak részben érezzék tananyagnak azt, amiről az órán szó van. Tekintsék inkább fórumnak, párbeszédnek, véleménycserének, szabad véleménynyilvánításnak ezeket az órákat. A kortárs filmeket inkább filmklubok filmnéző körök segítségével ismertetjük meg pl. a mi sulinkban a gyerekekkel. Ehhez a Grand Café és a KÉP-SZÍN-HÁZ Alapítvány maximális segítséget ad különböző kedvezményekkel, szakértői segítséggel, szakmai programok támogatásával, s ezt TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0128 sz. pályázat is nagymértékben segítette.
Milyen továbbtanulási lehetőségei vannak azoknak a diákoknak, akik különösen érdeklődnek a tárgy iránt?
Nagyvonalúnak és túlzónak hathat, ha azt mondom, hogy ez a tárgy bármilyen irányba tájékozódó fiatalnak segítséget ad. Természetesen a filmelmélet és filmtörténet iránt érdeklődőknek, a kommunikáció és médiatudomány szakokra jelentkezőknek alapvetően fontos. Aki fotográfiával, bármilyen filmkészítést segítő szakmával (operatőr, vágó, dramaturg stb.) akar foglalkozni, annak szintén hasznos. Volt olyan tanítványunk, aki filmrendezőnek jelentkezett, s egészen az utolsó fordulóig jutott. De külföldön dolgozik filmes látványtervező diákunk, fotóművészként, médiadizájnerként is megtalálta helyét több volt tanulónk, és hosszan sorolhatnám az internetes újságírókká, sportriporterré, kommunikációs tanácsadóvá vált médiás gyerekeket. Ugyanakkor mindig elmondom a szülőknek, hogy ez a tantárgy segít felkészülni az élet bármely területére: hogy magabiztosan tudjon valaki véleményt formálni, ne tévedjen el a média útvesztőjében, ne lehessen manipulálni, megfelelő látásmóddal rendelkezzen rá váró döntésekben, képes legyen önállóan elkészíteni egy prezentációt vagy portfóliót, és nem utolsó sorban igényes és kritikus médiafogyasztóként felelős állampolgárrá válhasson. Szóval egy majdan emberekkel foglalkozó, orvosira jelentkező fiatal ugyanúgy profitálhat a médiaoktatás eredményeiből, mint egy leendő gazdasági menedzser.
A szegedi Grand Caféban szerveztek egy tanácskozást a tantárgy és országos tanulmányi versenye (OKTV) jelenéről és jövőjéről. Miért hozták létre az eseményt, és mi volt a hozadéka?
Erre a lehetőséget és a támogatást az említett TÁMOP-pályázat biztosította, de mint említettem, a Grand Caféval, már évtizedes együttműködésünk van. A 2000-es évek elején itt szervezték a médiatanárok alapképzését, ez egy tanéven átívelő „gyorstalpaló” volt, de a legjobb tanárokkal, szakértőkkel. Utána meneteltünk az ELTÉ-re. A szegedi Deák Gimnázium média-tagozatos tanulói pedig az OKTV-ken mindig ott vannak az első tíz között, tehát erősen motiváltak vagyunk a tantárgy jövőjét illetően.
A tanácskozás elsősorban az ott hallgatóként és vitapartnerekként résztvevő gimnazisták számára nyújtotta a legnagyobb élményt. Elmondásuk szerint jó volt látni, hogy a korábbi évek OKTV-sei mennyire egyenrangú partnerei voltak a szakmai tanácskozás szakértői körének. Olyan felkészültséget mutattak a legváltozatosabb témákban, hogy izgalmas vitáknak, beszélgetéseknek váltak kompetens résztvevőivé. Ezzel azt a példát mutatták a jelenlegi középiskolásoknak, hogy érdemes munkát fektetni egy-egy téma kidolgozásába, érdemes elmélyülni egy-egy nehéz OKTV-feladat kibontásába, mert később ebből kommunikációs és szakmai előnyük is származik. Továbbá olyan érdekes problémaköröket érintettek, amelyek felkeltették a 11-12.-es diákok érdeklődését. Erről a gazdag előadási témaválaszték tanúskodik. (Választások médiakampánya, Az erőszak változatai az iskolában, Közösségi oldalak használata, Tévés sorozatok, Képzőművészet és film stb.)
Másrészt a jelen lévő pedagógusok láthatták munkájuk eredményét, ami erőt adhat a továbbiakhoz.
Harmadrészt az előadások és a viták színvonala ismét megmutatta, hogy a Mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy milyen sokszínű, fontos, korszerű, állandó továbbgondolást igénylő, kimeríthetetlen lehetőségekkel bíró alaptárgy.
Végül a tanácskozás utolsó fázisában arról beszélgettünk a régi és fiatal médiatanárokkal, hogy miként lehetne még eredményesebbé tenni az OKTV presztizsmutatóját pl. azzal, hogy ismét – mint korábban – beszámítana a színvonalasabbnál színvonalasabb munkák eredménye az egyes, kijelölt szakok felvételi eljárásába. A szegedi Grand Caféban rendezett országos OKTV-minikonferencia egyértelművé tette, hogy az évek során elkészült esszék, kutatások, filmek és médiaprojektek magas színvonala egyenesen kiköveteli ezt az elismerést.
