+ Irodalom

Cápa a Balatonban?! – tények a Villa Filip-ben

villa filip - révfülöp

A rémhírről eredetileg a Zalai Közlöny számolt be, ezt vette át a Villa Filip legutóbbi száma.

Herits András boglári halász a Lellei nádasban óriási halat látott messziről. A látottakról egy boglári vendéglátó-ipari egységben számolt be, s biztosan állította, hogy cápát látott. A helyben időző vadászok kocsiba vágták magukat, nyolc halász pedig a víz felől közelítette meg a nádast. A vadászok egyszerre tüzeltek a vízben, a nád között lebegő testre… Amiről aztán kiderült, hogy nem cápa volt, csak egy szamártetem. A sikertelen cápavadászat 122 évvel ezelőtt történt.

Persze, ennél azért komolyabb történetek is vannak a Révfülöpi Honismereti Egyesület által kiadott Villa Filip című magazin legfrissebb számában, mely főleg a mostanság éppen megszüntetett balatoni halászat múltjával foglalkozik. (Csak érintőlegesen kapcsolódik témánkhoz, de érdemes elgondolkodni azon, hogy manapság a tóparti halsütők és éttermek honnan/hogyan szerezhetnek például keszeget. Kazahsztánból?) Térjünk is vissza inkább a múlt jelenéhez, hiszen jó tudni, hogy a Balaton és környéke az ország azon régiói közé tartozik, mely a legtöbbet változott az elmúlt 100-150 évben. Régen zömében földművesek és halászok, tehát a természet kincseit közvetlenül hasznosító emberek lakták a vidéket, turizmusról, üdülőhelyről nem sok szó esett. A halászat szezonja teljesen logikus módon ősztől tavaszig tartott: a romlandó árut a melegebb időszakokban nem lehetett volna eljuttatni a piacokig.

Az első nagyobb lélegzetű írás (Móricz Béla: Őszi, téli Balaton) olyan jelenségekkel foglalkozik, melyekre rácsodálkozik az is, aki ismeri – ismerni véli – a téli Balatont, a rianásokat, a turolásokat, a tó furcsa hangjait. De részletesen tárgyalja a jég alatti halászás hagyományos módszerét is.

Több írás is szól arról a száztíz évvel ezelőtti télről, amikor Eötvös Lóránd és Cholnoky Jenő a Balaton jegén táborozva végeztek méréseket az Eötvös-ingával. A történet persze kalandosabb ennél: az időjárás változása miatt a jég táblákra töredezett, s Cholnoky majdnem odaveszett.

P. Miklós Tamás írása a balatoni halászat történetét tárgyalja, hiszen a halászat az ember legrégibb élelemszerző tevékenységei közé tartozik. Az ősember halászatára utaló nyomokat is találtak a tó körül, a fenékpusztai ásatás őskori rétegéből például olyan harcsa csontok kerültek elő melyből megállapítható, hogy a hal majdnem két és fél méter hosszú lehetett. (Azért az már cápa-méret!) Nyilvánvaló, hogy a későbbiekben is halásztak a tóban, a honfoglalás után a halászat szabad élelemszerző tevékenységnek számított, de nem kellett kétszáz év ahhoz, hogy a halászati jog értékes földesúri javadalommá legyen. A halászatot 1888-ban szabályozták először átfogó törvényi rendelkezésekkel. Persze, akkor már csökkenőben volt a halgazdagság!

Mondjuk ma már azt is nehéz elképzelni, hogy egykor jelentős jövedelmet hozott a rákászat és a húsa miatt kedvelt „tekenyős béka” is!

A Zala Megye Levéltárában fellelt polgári peres iratok tovább árnyalják a halászok életéről kialakított képünket. Az 1775-ben lezajlott halászper itt közölt anyagából, s a viszály természetéből sok, kevéssé romantikus érdekesség kiderül a balatoni emberek életéről.

A cápával való riogatás – érdemes utánakeresni a google segedelmével – szinte évről-évre ismétlődik, a szakemberek bizonyára már unják a kényszerű cáfolgatást. Annyi érdekes – és valóságos! – dolog van a Balaton múltjában és jelenében, hogy nem is értjük, miként kerülhet még ma is cápa egy-egy balatonos cikk címébe!

A Balaton-átúszás rajtja előtt pont be lehet szerezni!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top