A cím: Soroksári út 164. Nem, nem elírás. A Szemünk előtt vonulnak el, In memoriam Borbély Szilárd előadás helyszíne a Bakelit Multi Art Center, amely egy gyárkomplexum kellős közepére rendezkedett be. HÉV jár erre meg a 23-as busz. Megrökönyödésem első pillanata talán az volt, amikor leszálltam a buszról, a soksávos autóút mellett egyensúlyoztam a szűk járdán és próbáltam megfejteni, melyik gyárkémény lesz majd az, ahol én színházi előadást fogok nézni.
Vizslatom a „házszámokat“, sikeresen találok egy zebrát is két kilóméter után, szinte tudom, hogy az autósok sajnálnak, és azt gondolják: szegény lány nagyon eltévedt. Az első megnyugvást egy fa lombjai közt felsejlő iránymutató táblácska jelenti. Igen, ez a hely létezik!
A gyárépület kapujának fülkéjében egy portás int, talán megkérhetném, hogy csípjen meg vagy mondjon valami bíztatót. Fél órája ő az egyetlen ember, akivel találkozom. Magabiztosan lépkedek befelé. Újabb tábla.
Kezdem azt érezni, hogy egy túrán vagyok valahol a Mátrában vagy a Bükkben és turista jelzéseket tanulmányozok. Újabb jel.
Élő emberi lény sehol, de a távolban már gépek hangjait hallom. Hopp egy ember, hopp egy macska, talán már nem vagyok messze. Ó dehogynem!
Végül megérkezem. A Bakelit előtt már táboroznak páran, megpillantom a plakátot is, de érzem, hogy a megpróbáltatásoknak még nincs vége. A jegy amit kapok az előadásra nem jegy, hanem egy térkép. Nem a székem (a megnyugtatóan puha, befogadó, pihentető székem) száma áll rajta, hanem a Bakelit felülnézeti rajza és számozott jelenetek.
Leülök végül. Harsányi Attila (a rendező) fel s alá járkál majd egyszercsak elindít egy filmet egy miniatűr házimozi rendszeren. A film egy National Geographic-os adás a fogamzásról. Jönnek-mennek a hímivarsejtek, megtudjuk, hogy húsz-huszonötezer génre van szükség egy emberi lény kialakulásához.
Fotó: Kővágó Nagy Imre
Borbély Szilárd Szemünk előtt vonulnak el című drámája, három másik drámával együtt, 2011-ben jelent meg kötetben. Ezen előadás próbái még tavaly elkezdődtek. 2014. február 19-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Borbély Szilárd, de az alkotók személyes megrendülésük és megtorpanásuk után mégis folytatták a próbákat s végül színpadra álltották a darabot. Az előadás Harsányi Attila, Déryné-díjas színész vezényletével, egy dramaturggal (Dancsecs Ildikó), egy videós asszisztenssel (Szandtner Dániel), egy koreográfussal (Gulyás Anna) és három színész (Lovas Rozi, Zayzon Zsolt és Fandl Ferenc) munkájával jött létre.
Zayzon Zsolt és Fandl Ferenc egy próbán
A darab témáját nehéz lenne meghatározni. A szereplők, a darabban testileg soha meg nem jelenő Hercegnek engedelmeskednek. Egyszerre kémek és hívők, a Herceg egyszerre valamiféle felsőbb hatalom és isteni lény. A szereplők számára a Herceg egy ismeretlen de mindig jelenlévő, felettük álló, de teljes egészében soha meg nem érthető jelenség.
- Fotó: Kővágó Nagy Imre
Picit megidéződik bennem a Godot-ra várva Vladimir-ja és Estragon-ja, de időm sincs ezen gondolkodni, mert a színészek az első jelenet után egyszercsak elmennek. Átvándorolnak a kávézó-szerű tér másik szegletébe. A közönség szalad utánuk a jegyet helyettestő térképet elemezve. Újabb váltás, újabb helyszín. Hamarosan egy színházi térben találjuk magunkat, színpaddal és nézőtérrel, de innen újra kivezetnek minket, vissza a kávékhoz, majd végül egy hangárba zárnak, ahol megisszuk a kellékeket (tizenkét pohár bort). A káoszt leírni csak kaotikusan lehet. A darab folyamatosan mozog, a jeleneteket nem függöny, hanem a színészek utáni loholás választja el egymástól. Kicsit olyanokká válunk mi is, mint a darab szereplői: zsinóron rángatnak minket, mint a Herceg őket. Izgalmas és hátborzongató egyszerre, hogy ennyire beemelnek minket a darabba, hogy nem egy széken ülve kell értelmeznünk Borbély szövegét, hanem a részeivé kell válnunk: mozognunk, cselekednünk kell.
Fotó: Kővágó Nagy Imre
Csak remélni merem, hogy az ősbemutató után várható még folytatás és hozzám hasonlóan mások is felkerekednek, térképet ragadnak és végigvonulnak ezen a darabon. Harsányiék nem csak emléket állítottak Borbély Szilárdnak vagy a drámának, drámáinak, hanem valami egészen új, merész színházi világot hoztak létre, amiben érdemes turistáskodni.
„szinte tudom, hogy az autósok sajnálnak, és azt gondolják: szegény lány nagyon eltévedt.”
– Hát, ez bizony a ruházattól is függ! A szegény autósok egészen másfajta lányokat szoktak ezen a vidéken látni. Olyanokat, akik nem szellemi, de kemény (al)testi munkával keresik a kenyérre valót! Szóval tessék óvatosnak lenni!