+ Interjú

Az időutazó közgazdász – Brandon Hackett-interjú

A jó sci-fi gondolatokat ad át, gondolkodásra késztet, ám a többség egy-egy sci-finek álcázott rossz mozifilm alapján mond véleményt.

Brandon Hackett alias Markovics Botond 1975-ben született, polgári foglalkozását tekintve közgazdász. A 2003-ban megjelent Én, a halhatatlan című novellaciklusáért Zsoldos Péter-díjjal jutalmazták. A fiatal szerző azóta több regénnyel is jelentkezett (A poszthumán döntés, Isten gépei, Az ember könyve, stb.). A Librarius legújabb kötete, Az időutazás napja megjelenésének alkalmából készített vele interjút.

Születésed idején, a 70-es években Magyarországon „csúcsra járt” a science fiction: a Galaktikát és a Kozmosz könyveket rongyosra olvastuk, rengeteg klub működött és fanzine jelent meg. Mára a fantasy és a romantikus „sziporkavámpírok” kiütéses győzelmet arattak, te íróként mégis e patinás műfajt választottad. Miért?

Gyaníthatóan pontosan azért, mert hajdanán én is rongyosra olvastam a Galaktikákat és a Kozmosz könyveket, és a mai napig hiszek a zsánerben és szeretem azt. A fantasy engem sosem fogott meg igazán, s bár sok fantasy regény tetszik, és jól szórakozom rajtuk, de mindig is a sci-fiben rejlő lehetőségek, gondolatok érdekeltek és izgattak.

Mikor kezdtél el írni és mi vett rá, hogy tollat (billentyűzetet) ragadj?

Leginkább arra emlékszem, hogy 8 évesen már írtam. Ez – úgy tűnik – benne volt a személyiségemben. Talán az is közrejátszott, hogy egykeként – jobb híján – remekül eljátszottam egyedül is, közben történeteket találtam ki, akár műanyag katonákkal, akár matchboxokkal. Bár az is lehet, hogy megirigyeltem a jó történeteket, és kellően élénk volt a fantáziám, hogy én is megpróbáljak mesélni.

A sci-fi műfaján belül mely irányzatot, mely szerzőket tekinted követendőnek?

Azt gondolom, a sci-fi is rengeteget változott, és változik folyamatosan. Az írók egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, mert olyan szinten felgyorsult a technológiai fejlődés és megsokszorozódott a rendelkezésre álló tudás és információ, hogy ma elképesztően nehéz naprakésznek lenni, friss ötletekkel előállni, s nem azokat ismételni, amiket 50 évvel korábban sok százan már megírtak.

Én kifejezetten a kortárs science fictiont szeretem. Úgy érzem, ez az, ami nekem, mai embernek szól, mai problémákra keresi a választ, mai témákkal, gondolatokkal foglalkozik, ráadásul egyre igényesebb irodalmi minőségben.

Az írásaimban leginkább a saját fejem után megyek (természetesen hat rám közben nagyon sok minden, amit olvasok), és arra próbálok törekedni, hogy újat, egyedit találjak ki. Ez persze nagyon nehéz, és fogalmam sincs, mennyire sikerül.

Közgazdászként dolgozol, és közben sci-fi-t írsz: van-e átfedés e két tevékenységed között?

A szakmám annyiban segít, hogy általa erősebb a racionális gondolkodású énem, ami előny. Egyébként a két tevékenységet elszeparálom egymástól. Az írás nekem kikapcsolódás, pihenés, hobbi: jólesik egy fárasztó nap után belemerülni az aktuális regény világába.

Ma Magyarországon sci-fi szerzőnek lenni meglehetősen hálátlan „csudabogár”-állapot. Te hogy éled ezt meg, milyenek a tapasztalataid az olvasók és a kiadók kapcsán?

Abszolút pozitív a tapasztalatom. Az olvasók és kiadók puszta léte rámutat arra, hogy nem vagyunk egyedül. Vannak még csudabogarak rajtunk kívül is, akik ilyen könyveket olvasnak, vagy pénzt fektetnek bele, hogy kiadják őket. Azt gondolom, mi sci-fi olvasók, írók, kiadók, mások szemében mind furcsák vagyunk, de valahol mindenki furcsa a maga módján.

Kinek mutatod meg elsőként az írásaidat, és miért pont neki?

A kedvesemnek, aki szintén ír, és szerkeszt is egyúttal, így rendkívül hasznos beszélgetéseket szoktunk folytatni egymás regényeivel kapcsolatban. Ez mindkettőnk számára igazán inspiráló.

Hogy bírod a kritikát? Egyáltalán: érdekel-e, mit írnak, mondanak a műveidről?

Természetesen érdekel, mert mindig az lebeg a szemem előtt, hogy megpróbáljak még jobbat írni. Ehhez pedig fontos, hogy tanuljak a hibákból, és lemérjem, az olvasók többségénél úgy működik-e a történetem, ahogy azt elképzeltem.

Persze ez azért ennél jóval komplexebb, ugyanis nincs két egyforma olvasó. Mindenkinek egyszerre lehetetlen megfelelni: ugyanaz a jelenet, regénykezdés különböző befogadók számára lehet lassú vagy gyors, unalmas vagy éppen izgalmas is. Ráadásul alig észrevehető ízlésbeli átmenetek vannak az olvasók között. Az elismert, híres sci-fi regényekből akár egyfajta „színskálát” is fel lehetne állítani annak függvényében, hogy melyikben milyen arányban szerepel, mondjuk a tudományosság, az irodalmiság, a karakterközpontúság, az izgalom, s hogy mennyire akar szórakoztatni, művészieskedni, tudományoskodni vagy éppen filozofálni. Olvasófüggő, hogy kit melyik talál meg igazán.

Saját regényeimben is igyekszem mindig kicsit más arányokat alkalmazni. Például az Isten gépeiben a karakterábrázolás nem igazán volt fontos. Ott egy tudományos elméletet bontottam ki regény formában, míg Az ember könyvében a génmanipuláció, és egy teljesen idegen fajközösség bizarr mivolta jelent meg hangsúlyosan, s ez aztán volt, akit megbotránkoztatott, s volt, akit eltalált a mögötte húzódó üzenet. Az időutazás napját gyorsabb tempójú regénynek akartam megírni, mely – egyes vélemények szerint – a karakterábrázolást tekintve az eddigieknél sokkal jobban sikerült, miközben az időutazás és az emberi civilizáció jövőjének összefüggéseit is megpróbálja körbejárni.

Van-e kapcsolatod az olvasóiddal?

Facebook oldalamon és honlapomon keresztül igyekszem válaszolni a kérdésekre, ilyen szempontból nyitott vagyok, ha tehetem, mindig reagálok.

Mit gondolsz, az utóbbi húsz évben miért csökkent idehaza drasztikusan a sci-fi olvasók száma, holott Nyugaton a műfaj továbbra is igen kedvelt?

Sajnos Nyugaton sincs már mézeskalácsból az a bizonyos sci-fi kerítés, csak ott több az olvasó és több könyvet is vesznek. Ez egy sokrétű probléma. Az internet és egyéb, izgalmas szórakozási lehetőségek legtöbbször az olvasás elől veszik el az időt, ráadásul zaklatottabb, gyorsabb életet is élünk, márpedig egy könyvhöz nyugalom kell.

Emellett rendkívül megnőtt az eladásra kínált regénycímek száma, és ez azt eredményezte, hogy félelmetes mennyiségű könyv omlik a könyvesboltba betévedő emberek elé. Ebből a tömegből nehéz kitűnni: „hangosnak”, harsánynak kellene lenni, csakhogy a sci-fi pont nem ez a zsáner.

Olvasók azért szerencsére vannak, és remélem, lesznek is. Szerintem a hazai fantasztikus könyvpiacon sokévnyi vergődés után az utóbbi néhány esztendőben végre történt némi fellendülés. Friss és fontos regények jelentek meg, s ez talán ad egy kis lendületet a zsánernek is.

Te személy szerint milyen álmot látsz a jövőről? A műveidben persze sokfélét, de magánemberként mire tippelsz, milyen lesz az emberiség holnapja?

Bízom benne, hogy nem olyan, mint amilyen irányba jelenleg tartunk, azaz nem a butaság és a kapzsiság fog győzelmet aratni a civilizációnk felett.

Kérdés, hogy meg tudjuk-e fékezni bolygónk féktelen pusztítását. A másik nagy kérdés számomra az, hogy miként befolyásolja majd a jövőnket a tudományos fejlődés, és mennyire tudja kiterjeszteni az emberi létezés határait.

Olvasol-e sci-fin és tudományos ismeretterjesztő műveken kívül mást, pl. kortárs irodalmat is?

Az utóbbi években szoktam rá arra, hogy nagyjából fele-fele arányban olvasok science fictiont és szépirodalmat. Legutóbbi nagy kedvencem Linn Ullmann, aki gyönyörűen ír, s mostanában kedveltem meg F. Scott Fitzgerald prózáját és Chuck Palahniuk kiforgatott társadalmi szatíráit is.

Egy általad adott interjúból tudható: úgy érzed, manapság itthon a sci-fit, mint irodalmi műfajt és annak szerzőit erősen lekicsinylik – mi ennek az oka?

A jó sci-fi gondolatokat ad át, gondolkodásra késztet, ám sokan ezt nem tudják, mivel a többség egy-egy sci-finek álcázott rossz mozifilm alapján mond véleményt a science fiction irodalomról. Gyakran találkozom olyan esetekkel az interneten, amikor egy sci-fit nem kedvelő olvasó mégis a kezébe veszi a Dűnét, a Hyperiont, a Végjátékot, és rácsodálkozik, hogy „hiszen ez jó”. Nem olyan rég Neil Gaiman ugyanerről írt blogbejegyzést – Angliában ugyanez a helyzet! Szerintem egyébként a „lekicsinyléssel” egyáltalán nem kell foglalkozni, hisz attól sem rosszabb, sem jobb nem lesz a sci-fi irodalom.

Miközben számos nagyszerű magyar író dolgozik folyamatosan egyéb műfajokban, Zsoldos Péter óta egyetlen igazán jó sci-fi szerző sem bukkant fel a palettán. Mit gondolsz, miért?

Ma sokkal nehezebb a helyzet, mivel rengeteg zseniális és egyedi fantasztikus regény jelenik meg angol nyelven, s a kiadóink ezek közül a legjobbakat igyekeznek magyarul is megjelentetni. A magyar írók könyvei a boltokban ott vannak ezek mellett, így tetszik, nem tetszik, az olvasó dönt, hogy a Hugo/Nebula-díjas regény mellett akarja-e a miénket is, vagy nem. Arra most kicsit büszke vagyok, hogy Az időutazás napja – jelenleg úgy tűnik – megállja a helyét ebben a kegyetlen versenyben, mivel igen jól indult a könyvesboltokban.

Nemrég megjelent regényed témája az időutazás. Kicsit sem tartottál tőle, hogy te is, mint már előtted oly sok szerző, végül belegabalyodsz a téridő-paradoxonok hálójába?

Bevallom, írás közben bizony bele is gabalyodtam párszor, de a végére minden letisztult, és remélem, hogy a végleges kézirat kellően világos és követhető lett. Elméletileg a paradoxonokat egy huszárvágással kiiktattam, ugyanis az az időutazás-logika, ami a regényben szerepel, ezt megoldja. Kifejezetten nem a paradoxonokra akartam építeni a történetet, mert ez manapság már meglehetősen unalmas eleme az időutazós regényeknek. A történetem mozgatórugója a mindennapossá váló időutazások okozta káosz és ennek globális következményei, mivel ez sokkal jobban érdekelt.

Az időutazás napja Budapesten kezdődik, főhőse pedig egy átlagos magyar pedagógus. Írás közben gondolsz-e majdani olvasóidra, van-e ún. célközönséged, vagy egyéb dramaturgiai célok vezéreltek, mikor magyar helyszínt és szereplőket választottál?

Az nálam alapelv, hogy ha lehetséges, magyar szereplők és helyszínek szerepeljenek, hisz miért akarnék angolszász főhőst, ha lehet magyar is?

Miért érzed szükségét, hogy álnéven jelentesd meg a regényeidet?

Régóta nem érzem szükségét, viszont most már nem is látom értelmét változtatni. Amikor elkezdtem publikálni (2001), még volt egy ilyenfajta kiadói elvárás, azóta pedig megszoktam Brandon Hackettet. Ha ma kezdenék publikálni, biztos saját néven publikálnék.

Legutóbbi könyved záró jelenete erősen azt sugallja, hogy a történetnek folytatása következik. Így van-e, és ha igen, mikorra várható?

Tulajdonképpen az utolsó fejezet annyira nem is hiányzott a regény végéről, nélküle kerekebb lenne a történet, viszont, mivel tudtam, hogy muszáj még egy regényt írnom az időutazásról, részben egy fontos karakterkonfliktus, részben pedig az emberi civilizáció és az időutazás következményeinek végső lezárása miatt, ezért úgy gondoltam, ily módon jelzem is, hogy folyt. köv.

A folytatás-lezárás 80%-ban kész van, így egy év múlva mindenképpen várható az új kötet.

Lessünk a jövőbe: mivel örvendezteti meg legközelebb az olvasóit Brandon Hackett?

Az előbb említett folytatás után egy modern űroperát tervezek írni. Modern, mert hard science fiction alapokon nyugszik, miközben űroperás, nagy távlatokkal operál. Már nagyon várom, mert van egy halom jegyzetem, mocorognak bennem a szereplők is, de ugyanakkor még nagyon nem állt össze az egész, és még én sem tudom, mi lesz belőle. A regényírásnak ezt a kezdeti, nagyon lelkes és intenzív fázisát, amikor dőlnek az ötletek, gondolatok, nagyon szeretem.

Kedvenc sci-fi könyved és filmed?

Könyvből, illetve inkább írókból rengeteg van: Dan Simmons, Frank Herbert, Alastair Reynolds, Peter F. Hamilton, Paolo Bacigalupi, Orson Scott Card a nagy kedvenceim, bár biztos, hogy kihagytam néhány fontos nevet.

Szerinted milyen az igazán jó sci-fi?

Érdekes, elgondolkodtató, eredeti.

Librarius kritika: Jó nap ez az időutazásra

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top