Az anekdota szerint a jugoszláv átkosban (lásd még: titói szocializmus, a kelet nyugata, a Balkán Svájca) az egyik újvidéki médiaház szakszervezete féldisznókat osztogatott az újságíróknak (akiket ott anno társadalmi-politikai munkásoknak hívtak, szóval akkor én is most az lennék). Az egyikükről a többiek pikírten megjegyezték, hogy annyira a rendszer híve, akkora kommunista (értsd: a hatalom seggnyalója), hogy óvatosságból még a disznónak is a bal felét kérte, így bizonyítván párthűségét.
Naná, hogy ez jutott eszembe, amikor a minap Újvidéken járva, mivel meghívást kaptam az ottani televízió magyar adásába, hogy okoskodjak egy sort, egy szakszervezeti hirdetményt vettem észre. De előbb fiatalabb olvasóinknak, sőt, azoknak is, akik már húsz éve dolgoznak, de nem mozdonyvezetők vagy BKV-ellenőrök, esetleg egyéb egzotikus szakmák művelői (például pedagógus, orvos, rendőr), azt is el kell magyaráznunk, mi az a szakszervezet. Nos, az egy szervezet, mely a munkavállalók érdekeit képviseli a munkaadóval szemben. Ám már a szocializmusban is annyira lezüllesztették, hogy legfeljebb féldisznók osztogatásával foglalkoztak (avagy a munkások lekenyerezésével, vagy stílusosabban lezsírozásával), és ez a jobbik eset. Vagy üdültették a dolgozót, azért az se volt rossz. Ma, ha szakszervezet van is, féldisznó nincs, a szakszervezeti üdülőket pedig privatizálták. A gyárban, már ha van, azért sincs szakszervezet, mert a munkás meg se mer nyikkanni, örül, ha dolgozhat.
Ezért is lepődtem meg, amikor a Vajdasági Tévé épületében várakozva, hogy a falitáblát silabizáltam, észrevettem a tévé független szakszervezetének felhívását. Miszerint is kedvezményes áron, úgy ötvenpár euróért, négyhavi lefizetésre füstölthús-csomag kapható. Például prágai sonka, füstölt nyak, füstölt húsok, többféle kolbász.
A féldisznó feldolgozva.
Felsóhajtottam. Először is, mert amikor én a budapesti közmédiában dolgoztam, a szakszervezet nem kínált fel ilyen csomagot. Igaz, nem is voltam tagja semmiféle szakszervezetnek, de efféle hirdetményt sem láttam. A munkatársak közül sem újságolta el örvendezve senki, hogy megjött a kiló töpörtyű (kiművelt polgároknak: tepertő), a kicsontozott karaj és két köröm. Másfelől meg az szomorított el, hogy mai világunkban minden késztermék. Nem az van, hogy hazaviszed a hátadon vagy az autó csomagtartójában a féldisznót, aztán az egész család nekiveselkedik, jön a nagypapa, mert a hagyományos fűszerezéshez csak ő ért, jön a szomszéd, mert neki van vasfűrésze, amely elbánik a csontokkal, és jönnek a barátok, hogy beleüljenek a készbe. Ráadásul a médiamunkások java a cégtől kapott panelben lakott, vagyis egy ilyen esemény (mit esemény: akció, spektákulum), ha felemásan is, de megidézte a falusi disznótorok hangulatát.
És rögtön eszembe jutott Menzel filmje, a Hóvirágünnep, amit Hrabal írt, amelyben két vadásztársaság veszik össze azon, kit illet meg a lelőtt vaddisznó joga. A megsebesített koca ugyanis még átszaladt a másik faluba, be az iskolába, s az egyik osztályteremben múlt ki. A tanítónő pedig épp azt magyarázta, melyek a disznó részei: ez itt a combja, más nevén sonka, ez a tarja, a lapocka, a csülök…. Egy ilyen kép alapján:
Ez itt sonka, úgysmint comb.
Ám hogy a vadkoca kifeküdt, megkérte a vadászokat, ha már itt vannak, tartsanak demonstrációt élőben, miből áll egy disznó. Eközben a vadász, aki meglőtte az állatot, elájult.
Régi szép idők! – nyikoroghatnánk, akár az ólajtó, de nem tesszük. Hisz mi, újságírók, épp eléggé jól tudjuk, hogy a médiában még épp elég disznó röfög. Csak a szakszervezetekért sírunk, meg a féldisznóért. Ha pedig megkérdeznek bennünket, miből áll egy disznó, mi már csak ezt tudjuk rávágni: hát kolbászból.
Itt megnézheted Menzel hóvirágünnep című filmjét (színes, magyarul beszélő, csehszlovák vígjáték, 83 perc, 1983.):
