Kellene egy diktátor?

A Kezdő diktátorok kézikönyve című tankönyv demokráciát féltő olvasói megnyugodhatnak: kis hazánkban komoly diktatúra-deficit mutatkozik, ráadásul a fékekből és ellensúlyokból is van még egy rakással…

…hiszen fékek nélkül nem tudna megállni egyetlen füstölgő metrószerelvény sem, ellensúlyok nélkül meg feldőlnének a stadionépítésnél használt daruk.

A könyv szerzője, Mikal Hem játékosan kedves, behízelgően pajkos, meghökkentően vidám formában mutatja be, hogy mi kell ahhoz, hogy diktátorokká lehessük.

Szinte mindegyikünkben lakik egy potenciális diktátor, mindőnknek lennének ötletei a hatalomgyakorlás terén. Nekem biztosan.

A filozófia szakot végzett és külpolitikával foglalkozó szerző nem csak a hatalom megragadásához ad tanácsokat, de szemléletesen vázolja azt is, hogy miként lehet a megszerzett hatalommal (vissza)élni, s azt megtartani.

Csokorba gyűjtött példákon keresztül tudatosítja, mennyi mindenre kellene figyelnie annak, aki hosszan fennálló diktatúrát akar építeni, ráadásul már a könyv elején leszögezi, hogy „nyugati demokráciákban sajnos megvan a határa annak, hogy mekkora politikai hatalommal bírhatunk. A demokratikusan megválasztott vezetőknek mindig tekintettel kell lenniük az ellenzékre…” Szóval megnyugodhat a kedves olvasó, hiszen mi – lehet, hogy csak háturul, de – nyugati demokrácia vagyunk. Ugye?
Miközben sokan (ejnye!) a demokrácia pusztulása felett sóhajtoznak, azonközben nem veszik figyelembe, hogy a rendes, jól működő, a hatalom bitorlóit jól kiszolgáló diktatúra kiépítéséhez nagyon sok munkára és koherens vízióra van szükség. Diktatúrát nem lehet „csak úgy”, hasra ütés szerű ötletekből építeni!

Cirkusz kell, míg a kenyér kel!

Vagy, ha kenyér nem jut mindenkinek (egyenek kalácsot!), akkor nagyon-nagyon jó cirkuszra van szükség!

A politikai kommentátorként is dolgozó szerző szerint „a választások előtti alapos előkészületeknek köszönhetően nem kell olyan dolgokat tenned, amelyek a választás napján feltűnést keltenének. Ne feledkezz meg arról, hogy te hozod a szabályokat, és úgy kell megalkotnod őket, hogy soha ne legyen kétséges a választás kimenetele.” Néhány sorral később már a diktatúrában kívánatos médiaegyensúlyról értekezik: „a média ellenőrzésének kézben tartása az egyik legütőképesebb eszköz. Gondoskodj arról, hogy teljes ellenőrzéssel bírj az ország főbb tévécsatornái fölött. […] Figyelj arra, hogy az állami csatornák a támogatóiddal legyenek tele, és hogy a koncessziós feltételek úgy legyenek alakítva, hogy a független csatornákat könnyen be lehessen zárni, amennyiben túl kritikusak lennének.”

„Könnyen befolyásolhatod a választást azzal, hogy megnehezíted a szavazásra való regisztrációt azok számára, akik az ellenzékre kívánnak voksolni.” – a szerző oldalakon keresztül sorolja a szükséges lépéseket, és mindegyikhez talál példát a világ valamely szegletéből. A felsorolt magatartásminták többsége a világ számunkra ismeretlen, egzotikus vidékeiről származik, s olyan távoli, teljesen ismeretlen személyeket ránt elő – Kim Dzsongil és Szaddam Husszein mellett –, mint Vlagyimir Putyin.

Putyin a 2012-ben megrendezett elnökválasztáson a Csecsen főváros 451-es választókerületében a szavazatok 107 %-át szerezte meg.

Lenyűgöző könyv, izgalmas és tanulságos történetekkel. Arról mondjuk fogalmam sincs, miért vállalta magára a Typotex a kiadás költségeit, amikor látható és érezhető, hogy mi, magyarok semmilyen formában (pontosabban: SEMMILYEN FORMÁBAN) nem vagyunk érdekeltek az ilyen meghökkentő, sci-fibe illő manipulációk kapcsán! Én például még soha nem hallottam a könyvből ideidézettekhez kísértetiesen hasonló történésekről.

Pont azért idéztem, hogy más is ámulhasson. Ugye?

Mikal Hem: Kezdő diktátorok kézikönyve, fordította: Petrikovics Edit, Typotex Kiadó, 2013, ISBN 978-963-2793-66-5, 256 oldal, A/5

Iszlam Karimovnak, Üzbegisztán korlátlan urának idősebb leánya Gulnara Karimova nem csak üzletasszony, akadémikus, diplomata, ruha- és ékszertervező, de – GooGosha néven – népszerű énekesnő is. Első videoklipjét 2009-ben készítette.