Archív

Befejeződött a Kossuthkifli forgatása

A 4500-adik csapóval október 20-án, vasárnap befejeződött a KOSSUTHKIFLI című tévésorozat forgatása. A 2013-ban Aegon-díjra jelölt Fehér Béla regény alapján készülő széria jeleneteit július eleje óta 107 helyen rögzítette a 120 fős stáb. Az 1848/49-es szabadságharc alatt játszódó, mintegy 100 színészt felvonultató hatrészes kosztümös széria 2014-ben kerül majd az MTVA képernyőjére Rudolf Péter rendezésében.

Koskifle 1

Július elején kezdődött és 75 napon át tartott a KOSSUTHKIFLI című tévésorozat forgatása.

Nagyon sokrétegű a történet, ezért a megfilmesítése hatalmas kihívás, de én pontosan ezt élveztem az elmúlt hónapok alatt. Túl a fizikai fáradtságon, amit a napi 12-16 órás munka jelentett, lelkileg feldobottnak érzem magam. Öt nap pihenő után megkezdődik a több hónapos utómunka: a vágás, az utószinkron és a számítógépes trükkök felvétele.

nyilatkozta a rendező, Rudolf Péter.

Az 1848/49-es szabadságharc idején Swappach Amadé, Kossuth seregének őrnagya és frissen megszöktetett szerelme, Estilla egy delizsánszon Pozsonyból útnak indulnak egy kotnyeles grófnővel, egy kocsihajtóval és egy láda bejglivel Debrecenbe, hogy végére járjanak az őrnagy által feltételezett hazaárulásnak. Nem sejtik, hogy üldözőbe veszi őket egy halottaskocsi, amelyen Swappach apja, a császári kémszervezet egyik vezetője, Estilla apja, a cukrász Vödric Demeter és a besúgó, Dalfalvi is utazik. Számos kalandba keveredve követjük hőseinket, sok-sok furcsa szerzettel, varázslatos teremtményekkel együtt, miközben a képzelet és a valóság határán egyensúlyozunk.

Koskifle 2

Fárasztó, hosszú, de főleg érdekes volt, mert ilyen, történelmi jellegű tévésorozat nagyon régen nem készült idehaza. Fontos volt a korhűség, ezért a helyszínek kialakítása mellett a jelmezeket, a kellékeket, a berendezési tárgyakat is mind újra elő kellett állítani, mert ma már a raktárakban sem lehet ezeket megtalálni. Nagy segítség volt a szentendrei skanzen, de még így is számtalan jelenetet zöld háttér előtt voltunk kénytelenek leforgatni.

mesélt tapasztalatairól Kapitány Iván.

A hatrészes, epizódonként 52 perces sorozat főszereplői Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos. A 100 színészt felvonultató KOSSUTHKIFLI-ben többek között olyan neves színművészek is szerepelnek majd, mint Törőcsik Mari, Básti Juli, Szacsvay László, Scherer Péter, Szarvas József, Csuja Imre, Szabó Győző, Fenyő Iván és Kamarás Iván, de Fábry Sándor és a könyv szerzője, Fehér Béla is feltűnnek majd egy-egy kisebb szerepben.

Koskifli 3

A széria egyik legjelentősebb szponzora a Richter Gedeon magyar gyógyszercég, amelyhez közel áll a mű szellemisége.

Emellett fél évtizede valósítjuk meg Rudolf Péter „védnökségével” Richter Egészségváros Programunkat, mely során számtalan tapasztalatot szereztünk Péter szakmai alázatáról, elhivatottságáról, valamint vállalatunk nemzeti értékeivel való azonosulásáról. Kialakult egy közös gondolkodásmódunk, amely alapján biztosak vagyunk abban, hogy a támogatásunk a lehető legjobb kezekbe került, és így hozzájárulhatunk egy sikeres, magyar produkció megvalósításához.

mondta Beke Zsuzsa kormányzati kapcsolatok és PR vezető.

A Fehér Béla 2013-ban Aegon-díjra jelölt regénye alapján készülő tévésorozat rendező-producere Rudolf Péter, aki Hársing Hilda dramaturggal együtt készítette a sorozat forgatókönyvét. Az operatőr Kapitány Iván, aki szintén részt vett az írásban. A több szálon futó, romantikával fűszerezett, „XIX. századi „road movie” 2014-ben kerül majd képernyőre az MTVA támogatásával.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top