Archív

Venezuela is Amerika – Benito Gonzalez a BJC-ben

A Budapest Jazz Club szervezői időnként meglepetésekkel szolgálnak a közönségnek. A magyar zenészek rendszeres fellépése mellett ugyanis a világ más tájainak neves dzsezmuzsikusai is megfordulnak a volt mozi kis színpadán, mint 2013. június 10.-én. (Libisch Károly írása)benito-gonzalez

Benito Gonzalez Amerikából érkezett hozzánk – kelet-európai turnéjuk első állomására -, de születése, neveltetése, zenészi ébredése még Venezuelához kötik. Népzenész szülei hatására játékában mély gyökerezettségűek a szülőföld hagyományai, a latin vérmérséklet, s persze a – csöppet sem mellékes! – tehetségét is otthonról hozta. Mindezt a New York-i dzsezélettel összekapcsolva igen eredményes pályaív kerekedett, röviddel a századfordulótól kezdődően. Vérmérsékletéhez, szenvedélyes játékához igen illik az a keménybop dzsezstílus, amit már a szaxofonos Kenny Garrett zenekarával játszott, s amellyel hang- és ritmus-tobzódásos, szenvedélyes zenéjéből megismerhettük őt; és ami koncertjeinek magját képezi ma is. De játszik latin formációkban is, továbbá művészeti vezetője a venezuelai művészek felvételeinek. Budapesti fellépésére amerikai bőgőssel érkezett.

A legalább egy generációval idősebb Essiet Oko Essiet nigériai szülőktől, de már Nebraska államban született 1959.-ben. Zenészként Portlandban végezte a főiskolát: itt tért át hegedűről nagybőgőre. 1982-től kezdenek felfigyelni rá. Don Moye, Abdullah Ibrahim zenekarai után előbb Európa következett (Hágában például nagybőgőtanár lett a konzervatóriumban), majd az Art Blakey vezette Jazz Massangers egyeüttes következett. Tucatnyi formációban játszott, illetve Ibo néven – népcsoport Nigériában – nigériai dzsezzenekart is működtet. A szaxofonos Azar Lawrence zenekarában találkozott Gonzalezzel 2007.-táján, azóta többször szerepeltek együtt.

A nemzetközi hármas harmadik tagja Gonzaleznél is legalább 1 generációval fiatalabb, és Szlovákiából érkezett. A mára már 15 éves felvidéki magyar, Hodek Dávid már több mint 5 éve rendszeresen szerepel Magyarországon. Hazai épszerűségénél talán csak tehetsége a nagyobb. Legutóbb a Mediawave-n hallottam őt, s akkor is figyelemre-méltót nyújtott. Most viszont, a puritán felállású hármasban lehetett is látnihallani, hogy a technikai tudása mellé zenészként is beérett. A ritmikai csúsztatások, ellenütések, ritmusvariációk, rögtönzések mindenképp egy érett, a finomságokra is fogékony, óramű-pontosságú ütőhangszerest mutattak. Olyat, aki élvezi a többiek játékát, érzékenyen reagál a zenei történésekre, s aki önmaga is élvezetből, fantáziadúsan muzsikál. Ez most lejött (nem úgy mint az ősszel, Peter Lipa fellépése után Révkomáromban!)

Szóval, a színpadra olyan formáció került, akik – valahol – már bizonyították képességeiket, s nem most játszanak együtt először. Igaz ez a legifjabb muzsikusra is; Hodek Dávid is játszott már Gonzalezzel.

A számomra kissé össze-vissza hatású kezdés után lassan kialakult az a hangzás, ami majd minden számot jellemzett: azaz intenzív érzelmi és ritmikai ívre felfeszített, pergő dallamok, nagyjából kemény-bop és kemény-fank stílusokban olykor némi latinos beszüremlésekkel (mint a nyitószámban, vagy az ötödikben is). Az egyetlen, ettől eltérő szám az első Gonzalez-albumon megjelent, lassú ballada itt negyedikként hangzott el.

A koncert 1 órájába tehát összesen 6 szám fért bele, s azok majd mindegyike átlag-feletti volt mind intenzitásban, mind az összjátékok és egyéni teljesítmények viszonylatában. A műsor második számában nekem még Bartók Béla zongoratémái is beugrottak Gonzalez kromatikába-hajló, extatikus variációja hallatán.

A zongorista tehát mindenképpen – hírnevére is rászolgálva! – fantasztikus volt, viszont a bőgőst azért még külön is megemlítem! Számomra ugyanis ő volt az este különlegessége, aki parádés játékát bámulatos fölénnyel és a többiek játékára érzékenyen reagálva, nagy kezeivel pengetve – vagy vonóval is! – bravúros tisztasággal játszotta szólamát.

Hármójuk együttese – így – a világszínvonalat hozta el a BJC színpadára. Kíváncsi vagyok, a szervezők tudják-e mindezt egyhamar überelni!?

Fotó: berkshireonstage.com

Zenei témájú könyvek kedvezménnyel:

librarius ib rendelo

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top