„…a szél jár az elszáradt bokrok / között és a halott kertész lelke / esteban te még ismerted őt jó / ember volt csak a madarakat nem / szerette…” (Jancsó Zoltán verse)
Első estém Estebannal
Hej esteban nyisd ki az ablakot
ma este úgy hallgatnám a tücsköket
ahogy zenével ébresztik a rég
meghaltakat és a türelmes eget
hallgassuk együtt őket mint régen
de ne is inkább forralj vizet egy
jó teát innék a tücskök várhatnak
holnapig esteban esik még odakint
a langyos vízcseppek peregnek a
a hársfa zöld leveléről a büszke
füvekre magukkal viszik azt az
átható illatot esteban ne menj ki
várj még lehet hogy maradt egy
korty portói a spájzban töltsd ki
inkább a régi kristálypohárba
és nézzük ahogy a lemenő nap
rubintként töri szét a folyadékot
és lobbantja lángra hogy az íze
olyan legyen mint a vér esteban
hova mész én is hallottam valami
zajt de az csak a szél lassan
csapkodja odafent az ablakokat
a kutyák rég elszöktek már nem
ugat a kertben senki csak
a szél jár az elszáradt bokrok
között és a halott kertész lelke
esteban te még ismerted őt jó
ember volt csak a madarakat nem
szerette azt mondta nem hagyják
aludni hajnalban amikor a legszebb
a fény esteban igyuk meg a bort és
ha megéhezünk megsütjük a
a legszebb álmainkat az emlékek
tüzén kiülünk a kertbe hogy
jól lássuk a holdat ahogy felkel
a sötét hegyek mögött esteban
ne hagyd hogy féljek amikor
az árnyék majd nagy lesz és eléri
a szívet.
Fotó: P.Sz.
{jcomments on}
