Archív

Vagy kiderül, vagy nem

barnaknyv

„Ebbe a történetbe szól bele a rádió Barna Dávid elbeszélésében: „Most mondták be a rádióban, hogy amerikai kommandósok lelőtték Oszama bin Ladent (39). És ott van egy báty is, akit a A török és a tehenek c. Móricz-versért robbantana fel egy vele egyidős palesztin fiú a jeruzsálemi autóbuszon.” Darabos Enikő kritikája az Egy magyar regényről.

A nemrég alapított Libri Kiadó első kötetei között jelent meg Barna Dávid Egy magyar regény című kötete. A kiadó honlapján olvasható szerzői profil szerint a könyv írója 1982-ben született Budapesten. Fotóján pedig ember formájú árnyék vetül a kövezetre. Az első kritikák rejtélyes kiszólásokkal utalnak a/egy fiktív szerző figurájára, és mindenféle elszabott álruhákra, miközben a beavatottak titkos tudásának birtokában jellemzik a kötet nyelvének színezetét, ízét, fordulatait. Vagy éppen mintegy véletlenszerűen kiemelik (Gerőcs), hogy a kötet szerkesztője „egyébiránt” Dunajcsik Mátyás.

Akik szerzőfüggők, azok utána eredhetnek ennek a körvonalazódni látszó mítosznak, akik pedig történetfüggők, azok olvassák el az Egy magyar regényt. Előbbiek bizonyára megvilágosodnak a szerzői álnév működése és funkciója felől, utóbbiak pedig kapnak egy ügyes kis történetet Móricz Zsigmond korántsem folttalan nemi életéről. Ha mindezek mellett irodalomtörténeti olvasottságuk is van valamennyi, azt is beköthetik a kötet lapjai közé, melyben a zsidó identitását felvállaló fiú egy különös irodalmi családtörténet kibontásában érdekelt.

Története ugyanis Móricz Zsigmond alakjához vezeti el, aki a regény szerint élete vége felé elég sajátosnak mondható viszonyt folytat egy „Kati” nevű ex-prostituálttal, aki már előzőleg gyereket szült neki egy két évvel azelőtti aktus eredményeképp. „Peti” nevelőszülőknél van vidéken, az öreg író pedig a fiú unoka iránti leküzdhetetlen vágyában magához veszi, miközben anyjának, fent nevezett „Katinak” előírja, hogy „apukának” szólítsa őt, és fogadott lányaként folytat vele szexuális viszonyt. Satöbbi. De tulajdonképpen ez is idézőjelben lenne helyes.

Ebbe a történetbe szól bele a rádió Barna Dávid elbeszélésében: „Most mondták be a rádióban, hogy amerikai kommandósok lelőtték Oszama bin Ladent (39). És ott van egy báty is, akit a A török és a tehenek c. Móricz-versért robbantana fel egy vele egyidős palesztin fiú a jeruzsálemi autóbuszon.

Hát, nem tudom. Nekem kicsit sok volt, kicsit barokkos, túl hibrid, nagyon szövegközi, roppant okos, ám nem feltétlenül bölcs. Tessék elolvasni, aztán kiderül. Vagy nem.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top